kapubanner for mobile

A NAV több mint 19 milliós bírságot szabott ki

Több mint 19 millió forint bírságot szabott ki a mulasztást elkövető vállalkozókra a téli ünnepekhez kapcsolódó ellenőrzés-sorozata nyomán a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága - tájékoztatta az MTI-t a főigazgatóság főosztályvezetője.

A hatóság 11 üzlet 12 napos bezárását is elrendelte a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében 85 helyszínen elvégzett, közel 700 vizsgálatot követően - közölte Körtvélyesi Erzsébet. A szándékos adókikerülők a szankciókon túl utólagos ellenőrzésekre is számíthatnak - tette hozzá. Mint elmondta, az adóhatóság a 2011. november 15-től december 31-ig terjedő időszakban összehangolt ellenőrzéssorozatot folytatott, amelyet az adóellenőrök pénzügyőrökkel, rendőrökkel, valamint a megyei kormányhivatal szakigazgatási szerveinek munkatársaival közösen végeztek. A piacokon, vásárokon, illetve a különböző rendezvényeken hétvégén, illetve éjszakai időpontokban is megjelentek a revizorok.

Kiemelt figyelmet fordítottak a jövedéki termék-forgalmazás, valamint a fenyőfa-árusítás vizsgálatára. Jellemzően a nyugta-, számlaadási kötelezettség betartását, a forgalmazott árucikkek eredetét és a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrizték, de a játékgépek, pénznyerő automaták működtetését is érintették az akciók.

A vizsgálatsorozat tapasztalatai alapján a foglalkoztatottak bejelentése szempontjából javult az adózói fegyelem, ugyanakkor a nyugtaellenőrzések harmadában találtak valamilyen mulasztást. Változatlanul érvényes, hogy az ünnepekhez közeli napokon, főként a délutáni időpontokban és hétvégén az átlagosnál nagyobb gyakorisággal érhető tetten szándékos jogsértés - mondta a főosztályvezető.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek