kapubanner for mobile

A Német Iparszövetségnek nem kell az adócsökkentés

Bírálta az új német kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseit, és a tervezett adócsökkentések helyett a költségvetés konszolidálását sürgette a Német Iparszövetség (BDI).

Hans-Peter Keitel, a gyáriparosok szövetségének elnöke egy vasárnap megjelent interjúban azt hangsúlyozta, hogy az adócsökkentések a további eladósodáshoz, illetve újabb milliárdos hitelekhez vezetnek, és ezáltal a politika számára a pénzügyi játéktér egyre szűkebbé válik. "A szövetség prioritása épp ezért az államháztartás konszolidálása, ami fontosabb az adócsökkentéseknél" - szögezte le Keitel.

A konzervatív-liberális kormányzattal erősen rokonszenvező BDI vezetője hangsúlyozta, hogy szükség van a különböző támogatások csökkentésére is. Erre - mint utalt rá - az iparszövetség javaslatokat kíván tenni. A kormánynak azonban felül kell vizsgálnia például a szociális rendszereket - tette hozzá, úgy vélekedve, hogy ezen a téren jelentős megtakarítási lehetőségek vannak.

Az elmúlt héten hivatalba lépett új kormány programjában 2011-től évi 24 milliárd eurós adócsökkentéseket - mindenekelőtt a jövedelemadó csökkentését - irányozta elő. A konzervatív-liberális kormány adócsökkentési terveit ugyanakkor több frontos támadás érte. Azokat bírálták neves gazdasági szakértők, bankvezetők - köztük a szövetségi jegybank, valamint a Deutsche Bank - vezetője, az ellenzéki pártok, de konzervatív tartományi miniszterelnökök is. Az általános vélekedés az adócsökkentésekre nincs meg a fedezet, azok tovább növelik az amúgy is rekord méretű államadósságot.

Egyes tartományi kormányfők - köztük Szász-Anhalt tartomány konzervatív miniszterelnöke, Wolfgang Böhmer - kilátásba helyezték, hogy az adócsökkentési terveket az alkotmánybíróságnál kérdőjelezik meg. Ennek kapcsán tartományaik csökkenő bevételeire, továbbá arra hivatkoztak, hogy az alkotmány az adósságok fokozatos csökkentését irányozza elő. A kormány adócsökkentési tervei ellen foglalt állás Szászország, Türingia, továbbá az önálló tartománynak számító Hamburg ugyancsak CDU-s miniszterelnöke is.

Rendkívül keményen fogalmazott ugyancsak egy vasárnapi nyilatkozatban a Deutsche Bank vezető közgazdásza is. Norbert Walter úgy vélte, hogy a kilátásba helyezett adóreformot jobban kellene előkészíteni, és mindenekelőtt a kiadások csökkentésére lenne szükség. A kormány által célul kitűzött irreálisnak nevezte, hangoztatva, hogy azokat hitelre nem lehet megvalósítani. A BDI-hez hasonlóan ugyancsak szót emelt a szubvenciók csökkentése mellett.

Ezúttal először bírálta a tervezett adócsökkentéseket egy magas rangú liberális politikus is, aki úgy vélte, hogy az adóbevételek tartós csökkentésére nem érett meg az idő. A Szabad Demokrata Párt (FDP) schleswig-holsteni helyi szervezetének vezetője, Wolfgang Kubicki kijelentette, hogy azokat későbbre kell halasztani.

A kormánykoalíciós tárgyalásokon - illetve a választási kampány során - az adók csökkentését mindenekelőtt a liberális FDP sürgette.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek