A népvándorlás miatt döntöttek a britek a Brexit mellett?
Orbán Viktor szerint a migrációs válságra adott válasz döntötte el a brit népszavazás eredményét. A miniszterelnök ezt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában mondta péntek reggel.
Tiszteletben kell tartani a britek döntését, minden nemzetnek joga van maga dönteni a saját sorsáról, és abban az értelemben nem váratlan a döntés, hogy Európában mindenki már hónapokkal ezelőtt végiggondolta mindkét forgatókönyvet, a britek maradását és kilépését is - mondta a reggeli rádiós interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Közölte, hogy ugyanakkor elemezni kell, milyen ügyek voltak meghatározóak ebben a vitában. Szerinte a népvándorlás kérdése volt a meghatározó.
Elmondta: folyamatosan egyeztet egymással 27 miniszterelnök, az uniós intézmények is egyeztetnek, lesz visegrádi egyeztetés is, kedden pedig uniós csúcs lesz Brüsszelben.
Az Angliában dolgozó magyarok sorsáról nem kívánt beszélni, úgy vélte, hosszabb jogi folyamat jön, erről sem érdemes még bővebbet mondani.
Hvg.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek