A paksi atomerőmű hétfőn reggel leáll
Hétfőn reggel hat és nyolc óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a paksi Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) - derült ki vasárnap későn este az MTI jelentéséből.
Az MTI vasárnapi értesülései szerint hétfőn reggel hat és nyolc óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a paksi atomerőmű dolgozói. A demonstrációt a korábbi béregyeztetések sikertelensége miatt tartják meg.
Mint arról a vezetőség a hírügynökség számára küldött közleményében beszámolt, az atomerőműben dolgozók négy szakszervezete a március 1-je óta tartó bértárgyalásokon nem tudott egyezségre jutni. Ennek köszönhetően a március 7-ére tervezett második béregyeztető tárgyalások a MÉSZ konfliktushelyzet bejelentése kapcsán elmaradtak, a munkáltató pedig bírósághoz fordult. Bár a sajtóközlemény szerint a vezetőség úgy nyilatkozott, hogy "miután a sztrájkról szóló megállapodás nem született meg, a figyelmeztető sztrájkot nem lehet megtartani", az MTI által megkérdezett szakszervezeti elnök szerint a dolgozók elkötelezettek a kétórás figyelmeztető sztrájk és követeléseik mellett.
A mintegy két százalékos bázis bérnövekedést és további 2,5 százalékos béren kívüli juttatást ígérő munkáltatóval szemben a paksi dolgozók szakszervezete 10 százalékos bérnövekményt és éves szinten 5 százaléknyi juttatást követel. A szakszervezeti vezető mindazonáltal közölte, hogy felelősségük tudatában a nukleáris technológiát nem érintő, jelenleg üzemen kívüli egyes blokk karbantartási munkálatainak szüneteltetésével tartják meg a reggeli két órás figyelmeztető sztrájkot.
Az atomerőmű vezetője az MTI számára a figyelmeztető sztrájk kapcsán elmondta, hogy jogi tanácsadóik szerint ők jogszerűen jártak el és mivel a konfliktushelyzet háttere nincs tisztázva, a munkáltatói bírósági feljelentést követő hatósági döntés következményeit viselniük kell a sztrájkoló dolgozóknak.
A hvg jelentése nyomán

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?