A paksi sztrájk nem veszélyezteti az ellátást
A paksi atomerőműben a dolgozók egy része sztrájkba lépett, de a teljesítmény nem csökkent - nyilatkozta hétfőn reggel Mittler István szóvivő.A Paksi Atomerőmű Rt. sztrájkot szabályozó előírásai szerint kezdődött meg a 72 órás, előreláthatólag csütörtök reggel 7-ig tartó munkabeszüntetés. A sztrájkot a négy szakszervezet közül az egyik, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) tagjai tartják. A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, a Munkástanács, valamint az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete nem csatlakozott a MÉSZ akciójához. Ez azt jelenti, hogy a mintegy 2700 dolgozóból 600 döntött a munkabeszűntetés mellett.Berkes Sándor, a MÉSZ elnöke úgy nyilatkozott: rögzítették a sztrájk tényét az ügyeletes mérnöki naplóban, és jegyzőkönyvezték a munkáltató és az érdekvédelmi szervezet megállapodását az elégséges szolgáltatásról. A blokkokban viszont, az előzetes tervekkel ellentétben nem csökkent 5 százalékkal a teljesítmény.A közüzemi nagykereskedő, azaz a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) ugyanis a magyar villamosenergia-ellátás biztonságos működése miatt nem járult hozzá a hétfői teljesítmény-csökkentéshez, de ez nem jelenti azt, hogy a dolgozók ne sztrájkolhatnának.Berkes Sándor közölte, hogy a szakszervezet megvárja a három bejelentett nap végét, s amennyiben az MVM mindhárom napon megtagadja az engedélyt a teljesítmény-csökkentéshez, a munkabeszüntetést "megakadályozott sztrájknak" tekintik és bírósághoz fordulnak.A villamosenergia-ellátás érdekében elképzelhető, hogy a Villamos Művek egyik nap sem engedélyezi a teljesítménycsökkenést. A szabályok szerint azonban az MVM döntését a munkáltatónak és a munkavállalóknak ugyanúgy el kell fogadniuk - mondta el az [origo]-nak Mittler István, az erőmű szóvivője.A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság idei üzleti tervének túlteljesítéséből származó, adózott eredmény felének a munkavállalók közötti, keresetarányos elosztását akarja elérni. A munkáltató mindössze 5 százalékos átlagkereset növelést ajánlott, s ezen felül, az idén minden dolgozónak csaknem 1 millió forint értékű, éves szociális és jóléti juttatást.A munkáltató hétfőn délután folytatja a március 1-én megkezdett kollektív bértárgyalásokat, hiszen az előírás szerint a munkáltatónak a négy szakszervezettel együtt kell megállapodnia. Hogy az egyeztető megbeszélések meddig tarthatnak, illetve, hogy meddig tud elmenni ajánlatával a munkáltató, arról a szóvivő egyelőre nem tudott nyilatkozni. Mittler István az [origo]-nak elmondta, az atomerőmű minden év márciusában, áprilisában egyezik meg dolgozóival az adott év bérfejlesztéséről.[origo]/MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?