A pedagóguskar megküldte javaslatait, a PSZ nem lesz ott
A pedagóguskar külön munkacsoportja az igazgatók véleménye alapján elemezte az intézményfenntartás problémáit, az így összeállított javaslatcsomagot eljuttatták a keddi köznevelési kerekasztalhoz is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete A diákok terhelésének csökkentéséről, a tankönyvválasztás szabadságának biztosításáról, a tanszabadság visszaállításáról és a kötött munkaidő eltörléséről is tárgyalna. A Pedagógusok Szakszervezete pedig nem lesz ott a köznevelési kerekasztalon.
Az Nemzeti Pedagógus Kar eljuttatta a köznevelés irányítóihoz javaslatait, amelyek részét képezik a kerekasztal február 9-ei ülésének is - jelezték.
Horváth Péter, az NPK elnöke bizalmat kérve biztosította a jelenlévőket, hogy a kerekasztal résztvevőjeként a problémák tárgyalásos megoldására törekszik.
A PDSZ több ponttal is kiegészítené a tárgyalások napirendjét. A fentiek mellett egyeztetnének még a pedagógusok kötelező óraszámának 22-ben történő rögzítéséről, az intézményi autonómia biztosításáról, az igazgatók munkáltatói és gazdálkodási jogkörének helyreállításáról, írta közeményében Mendrey László. a szervezet elnöke.
Napirendre vennék a Nemzeti Pedagógus Kar köztestületi jellegének és kötelező tagságának megszüntetését, a pedagógus-életpályamodell és a minősítési rendszer felülvizsgálatát, a béremeléssel kapcsolatos korábbi megállapodás érvényesítését, azaz az emelés minimálbérhez kötését.
Szorgalmazzák továbbá a nemzeti alaptanterv és a kerettantervek átdolgozását, az azokban lévő tananyag mennyiségének jelentős csökkentését. Megkerülhetetlennek tartja a szakszervezet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átszervezésének, megszüntetésének kérdését is.
A PDSZ szükségesnek tartja, hogy a tárgyalásokon a kormányzati oldal részéről az egyeztetéseket vezető tisztviselőnek döntési kompetenciája legyen, és azokon a képviselettel rendelkező szakmai, érdekvédelmi (civil) szervezetek helyet kapjanak. Szükségesnek tartják azt is, hogy a tárgyalások a nyilvánosság előtt történjenek.
A Pedagógusok Szakszervezete nem vesz részt a kerekasztalon, mert folyamatban vannak a tárgyalásai az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Galló Istvánné hangsúlyozta, hogy az egyeztetések pénteki plenári ülésére koncentrálnak, ahol a tárcának nyilatkoznia kell a korábban megfogalmazott 25 pontról, és a vállalásokat írásba kell foglalnia. A PSZ elnöke azt mondta, megoldási javaslatokat várnak, minden további lépést ettől tesznek függővé. A szombatra tervezett fővárosi demonstrációt biztosan megtartják.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?