kapubanner for mobile

A pedagógusok negyede nem vett részt az ingyenes vírusteszten

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte a köznevelésért felelős államtitkár.

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy az oktatók múlt heti tömeges tesztelésén a részt vevő pedagógusok 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van.

Mindez azt jelenti, hogy alacsonynak tekinthető a fertőzöttség mértéke, elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik - tette hozzá.

Ugyanakkor hangsúlyozta: minden kollégáját arra biztatja, hogy vegyen részt az ingyenes tesztelés ezen a héten újraindult második körében.

Országszerte 696 óvodában és iskolában kellett elrendelni a járvány miatt egy-egy csoportot vagy a teljes intézményt érintő oktatási szünetet. 838 óvodában egy-egy csoportot érintő, 191 óvodában és 122 általános iskolában pedig a teljes intézményre kiterjedő oktatási szünet van.

Utóbbi intézkedés az óvodák 6,5, illetve az általános iskolák 4,7 százalékát érinti, a szünet pedig általában egy hétig tart.

Fotó: MTI
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk