A pénztárak még mindig nem számolták ki, mennyi a reálhozam
Időhiányra hivatkozva továbbra sem tudnak tájékoztatást adni a magánnyugdíjpénztárak a reálhozamról. A kasszák az elmúlt napokban postázták az összesítőt a tagoknak, a levélben azonban csak az ügyfél eddigi befizetéseit tüntették fel, azt nem, hogy az elmúlt években mennyi hozamot számoltak el nekik - írja a Magyar Nemzet.
A pénztártagokat több intézet levélben értesítette számlájuk aktuális egyenlegéről, eddigi befizetéseik tőke- és hozamrészleteit azonban már nem közölték az ügyfelekkel.
Bár a hozam kiszámításának módjáról hetekkel ezelőtt megjelent a kormányhatározat, a magánkasszák az adómentesen, készpénzben felvehető reálhozam mértékét nem számolták ki. "Eddig a pénztáraknak nem kellett kimutatni a hozamon belül a reálhozam összegét, ez egy újabb informatikai fejlesztést jelent" - mondta el Bába Júlia, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke. Hozzátette: két hete tudják, hogy ezeket az adatokat nekik kell előállítani, ennyi idő alatt pedig nem tudtak elkészülni vele.
hírTV/Magyar Nemzet

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon