"A rendszerváltás vesztesei a munkavállalók"
A rendszerváltás vesztesei a munkavállalók - jelentette ki Palkovics Imre. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: programjuk célja a foglalkoztatás bővítése, az új munkahelyek létrejöttének támogatása.
Palkovics Imre rámutatott: a rendszerváltás utáni időszakban a munkavállalók reálkeresete évente 0,4 százalékkal emelkedett, a foglalkoztatás mértéke gyalázatos szintű, az összlakossághoz képest 30 százalékot tesz ki, a munkaképes lakosságon belül pedig 52-56 százalékot ér el a foglalkoztatottság.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után 1995-ig mintegy 1,5 millió munkahely szűnt meg. A foglalkoztatás prioritását a mindenkori kormányok rendszeresen megfogalmazták, de ritka időszaktól eltekintve úgy privatizáltak, támogatták a gazdaságot, szervezték át a szakképzést, hogy az a foglalkoztatást nem bővítette - tette hozzá.
Palkovics Imre hangsúlyozta, hogy a Munkástanácsok programjának elsődleges célja a foglalkoztatás bővítése, az új munkahelyek létrejöttének támogatása. Kitért arra, hogy gazdaságot nyomasztja az államadósság, a helyzet egyik megoldása szerinte, ha "nem fizetjük".
A helyzetet értékelve a Munkástanácsok elnöke szólt arról, hogy az itt működő tőke - az alacsony bérek és az államtól kapott támogatások révén keletkező profitját - kiviszi az országból, és nincs lehetőség a fejlődésre.
A Munkástanácsok szerint mindenképpen helyre kell állítani az ország fizetőképességét, a munka becsületét. Az összes társadalmi és szociális gond megoldásának kulcsa a foglalkoztatás bővítése.
A sajtótájékoztatón Czomba Sándor, a kongresszuson részt vevő fideszes országgyűlési képviselő, a parlamenti foglalkoztatási bizottság tagja szintén úgy vélekedett, hogy az ország legnagyobb gondja a foglalkoztatás, a következő kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a helyzetet javítsa.
A politikus utalt arra, hogy 1998-2002. között a Fidesz-kormány 200 ezerrel növelte az munkahelyek számát. Azóta semmit nem javult a foglalkoztatás helyzete - állította. Hivatkozott egy számvevőszéki jelentésre, amely szerint úgy ment el több százmilliárd forint az elmúlt években munkahelyteremtésre, hogy nem változott kedvezően a helyzet.
A következő években célként kell kitűzni, hogy az európai foglalkoztatási átlag közelébe kerüljön az ország a kormányzati ciklus végére. Ehhez a következő négy évben 300-400 ezer új munkahelyre lesz szükség, ami nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat - vélekedett Czomba Sándor.
A sajtótájékoztatón a kongresszus munkájával kapcsolatban Palkovics Imre elmondta, hogy módosítják az alapszabályzatot az ügyészségi vizsgálatok észrevételeit figyelembe véve.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?