kapubanner for mobile

A Sharp Lengyelországban épít LCD-gyárat

A Sharp japán elektronikai vállalat legalább 44 millió eurós befektetéssel folyadékkristályos kijelzőket gyártó üzemet létesít Lengyelországban. A cégeknek a folyamatosan növekvő LCD-piacon fellépő kiélezett versenyhelyzet miatt egyre többet kell befektetniük.

A Torunban épülő gyártótelep kezdetben 800 főnek ad majd munkát, a gyártást 2007 januárjában fogják beindítani. Az oszakai székhelyű Sharp, amely az Aquos LCD-kijelzőket gyártja, javítani kíván a Sony-val és a dél-korai Samsunggal szembeni versenyhelyzetén. A japán gyártó az év elején közölte, hogy Európában, illetve az Egyesült Államokban kíván gyártótelepet létesíteni a közeljövőben.




A Sharpra rá is fér a bővítés, hiszen legnagyobb riválisai a dél-koreai Samsung és a japán Sony kétmilliárd dollárból bővítették közös LCD-gyárukat a lapos képernyős televíziók keresletnövekedésének jobb kihasználása érdekében - írta korábban az mfor.hu.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek