A szakácstanulók harmada külföldön dolgozna
Átlagosan 1,5 millió forintot költ az állam egy szakács képzésére. Ám az összeg nagy része ajándék az EU munkaerőpiacának, mivel az alacsony hazai kereseti lehetőségek miatt egyre többen gondolkodnak néhány éves külföldi munkavállalásban - írja a Népszabadság.
A budapesti Dobos C. József Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola végzős szakácsainak csaknem harmada válaszolt igennel a Népszabadság tudósítójának azon kérdésére, hogy a bizonyítvány átvételét követően szeretne-e külföldön dolgozni. A fiatalok abban is egyetértettek: első lépésként két-három évig inkább itthon szeretnének gyakorlatot szerezni, és csak utána indulnának útnak. A motivációk közül szinte mindenkinél a pénz volt a legfontosabb. A diákok szerint Nyugat-Európában havi 300 ezer forint már indulásként elérhető. A megkérdezett fiatalok szerint a pénz mellett a szakmai előmenetel is szempont a külföldi munkavállaláskor, ráadásul később a szakmai önéletrajzban is jól mutat majd.
Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a téma kapcsán a Népszabadságnak elmondta: az állam rengeteg pénzt dob ki az ablakon azzal, hogy az itthon képzett szakemberek külföldre vándorolnak - így gyakorlatilag az EU piacára képzi a munkaerőt. Az elvándorló szakemberekről nincsen statisztika, ám annyi bizonyos: az oktatási tárca tájékoztatása szerint az állam fejenként átlagosan 1,5 millió forintot fizet az iskolafenntartóknak egy-egy szakácstanuló teljes (közismereti, elméleti és gyakorlati) képzése során.
Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a téma kapcsán a Népszabadságnak elmondta: az állam rengeteg pénzt dob ki az ablakon azzal, hogy az itthon képzett szakemberek külföldre vándorolnak - így gyakorlatilag az EU piacára képzi a munkaerőt. Az elvándorló szakemberekről nincsen statisztika, ám annyi bizonyos: az oktatási tárca tájékoztatása szerint az állam fejenként átlagosan 1,5 millió forintot fizet az iskolafenntartóknak egy-egy szakácstanuló teljes (közismereti, elméleti és gyakorlati) képzése során.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?