kapubanner for mobile

A szakszervezetek szerint meg kell emelni a minimálbért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az adójóváírás megszüntetésével legalább annyira meg kell emelni a minimálbért, hogy annak reálértéke ne változzon - mondták az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők, akik kemény bértárgyalásokra készülnek ősszel.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke azt mondta, hogy a nettó minimálbérnek legalább a létminimum összegére kellene emelkednie. A minmálbér bruttó összege ma 73.500 forint, míg a létminimum 74.500 forint. A kívánt emelés számszerűsítéséhez azonban a kedvezményekről és a járulékokról is kellenek információk - hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta azt is: az adójóváírás kivezetése messze nem csak a minimálbér megadóztatását jelenti. Mintegy másfél millió embernek jelenthet havi 15 ezer forint körüli mínuszt. Példaként említette, hogy a bruttó 100 ezres keresetűeknek a 16 százalékos szja, adójóváírás nélkül havi 10 ezer forint körüli veszteséget jelenthet. "Kizárt, hogy ez a kormány célja" - fogalmazott. Úgy vélte: igen jelentősen meg kell emelni a bruttó minimálbért ahhoz, hogy reálértéke ne változzon.Hasonlóan vélekedett Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke is, aki minimális követelménynek nevezte, hogy a legalacsonyabb keresetűek jövedelme ne csökkenjen, a minimálbér megőrizze reálértékét. Hozzátette: október végéig kell a kormánynak egyeztetnie a következő évi bérajánlásról, a tárgyalásokon a minimálbér és a szakmunkás minimum is napirenden lesz.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke is alapkövetelménynek nevezte a minimálbér reálértékének biztosítását. Hozzátette ugyanakkor a cél, hogy az őszi bértárgyalásokon olyan megegyezés szülessen, amely nemcsak megőrzi, de növeli a minimálbér nettó értékét, különösen akkor, amikor az egykulcsos, 16 százalékos szja-val a magasabb keresetűek járnak lényegesen jól.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek