A Széll Kálmán Terv újabb részletei
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyebek mellett a táppénz összegének, valamint az álláskeresési járadék maximális folyósítási idejének csökkentése, a nyugdíjemeléseknél inflációhoz kötött indexálás általánosítása, a teljes korkedvezményes lista felülvizsgálata is szerepel a kormány tervei között - számolt be szerdán a Portfolio.hu.
A gazdasági hírportál egy kedd délutáni nemzetgazdasági minisztériumi háttérbeszélgetésre hivatkozva azt írta: több új és az eddigiekhez képest részletesebb információt sikerült megtudnia a tervről Kármán András államtitkártól.
Az egyes intézkedések mindegyikéről még nincs döntés, de a kormány már több körben tárgyalta azokat, ezért biztosra vehető, hogy a program összességében végül ezekből a lépésekből fog állni - írta a lap.
A Portfolio.hu beszámol arról, hogy bár a bankadó a tervezési horizonton nem fut ki a jelenlegi tervek szerint, a többi válságadónál viszont 2013-tól azok teljes megszűnésével számolnak.
Az államadósság-csökkentő alap befizetésének másik lába a 100 milliárd forintos e-úthasználati díj és a társasági adó eredetileg 2013-tól tervezett csökkentésének elhalasztásából származó 120 milliárd forint. Autópálya-matricából jelenleg 47 milliárd forint folyik be a költségvetésbe, és a kormány ezt akarja 100 milliárd forintra felemelni.
A minisztérium előtt jelenleg több modell és jól előkészített terv fekszik, és ezek között olyan is szerepel, ami a párhuzamos főutak esetében is bevezetné az útdíjat. Az egyelőre ugyanakkor nem világos, hogy csak a teherforgalomra lenne-e kivetve az útdíj.
A Portfolio.hu azt írta a munkaerőpiacot érintő intézkedésekkel kapcsolatban, hogy a kormány ki akarja váltani az aktív és szakképzési munkaerőpiaci eszközöket uniós forrásokkal. Az intézkedések között szerepel még a több jogcímen igénybe vehető szociális transzferek összegének maximalizálása és a családtámogatási ellátások szintjének nominális rögzítése is.
A nyugdíjrendszer átalakítása során az inflációhoz kötött indexálást általánosítaná a kabinet, vagyis figyelmen kívül hagyja a gazdasági növekedés szempontját a nyugdíjak rendszeres emelésénél. A Portfolio.hu szerint a teljes korkedvezményes listát felülvizsgálná a kormány és a jogosultak számát a felére csökkentené. Továbbá a nyugellátás kedvezményeinek megszüntetését kívánják elérni a fegyveres testületeknél.
A gazdasági hírportál szerint a kormány költséghatékonyságot szeretne elérni a MÁV-nál, az összes utazási kedvezményt (kivéve az időskorúak kedvezménye) felülvizsgálnák, és a kedvezmények nyújtása a jövőben inkább üzleti alapon történhet meg. A kormány azzal is számol, hogy a MÁV esetében kamatmegtakarítás jelentkezik annak következtében, hogy a kormány átvállalja a társaság adósságát. A cég adósságát akkor vállalja át a kormány, ha a MÁV rendelkezik kidolgozott üzletstratégiával. A MÁV 300 milliárd forintos adósságának átvállalása a nyugdíjvagyon terhére valósulna meg.
A felsőoktatásban a kiüresedett kapacitásokat is felszámolná a kabinet. Az sem zárható ki a tervezett megtakarítási összegek láttán, hogy a jövőben valamelyest összességében csökken az államilag támogatott létszám - írta a Portfolio.hu.
A lap szerint a gyógyszerkasszát érintő intézkedések keretében kidolgozzák a nemzetközi referenciaárazást, nyomon követik a nagy értékű terápiák eredményességét, valamint felülvizsgálják a biotechnológiai terápiák eljárásrendjét.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?