kapubanner for mobile

A személyzeti politika az oka az öngyilkossághullámnak - vád alatt az egykori elnök

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Morális zaklatás gyanújával vád alá helyezték szerda este a France Télécom volt elnökét, a francia távközlési vállalat dolgozói körében 2008-2009-ben elkövetett öngyilkosságok miatt.

Didier Lombard 2005 óta állt a vállalatcsoport élén, és 2010 márciusában a kormány nyomására távozott posztjáról, miután másfél év alatt 35-en vetettek véget életüknek a cég munkatársai közül. A szakszervezetek akkor a vállalatnál évek óta tartó átszervezések menedzseri módszereire és a munkahelyi légkörre vezették vissza az öngyilkosságok hátterében meghúzódó lelki okokat.

"Didier Lombard-t vád alá helyezték, és rendőri felügyelet alá került 100 ezer eurós óvadékkal" - közölte a France Télécom volt elnökének ügyvédje. Megerősítette, hogy morális zaklatás ellene a vád. A vizsgálóbíró a cég más volt vezetőit is beidézte péntekre, akik ellen várhatóan szintén vádat emelnek, ahogyan feltehetően a France Télécom jogi személy ellen is.

Az egykori állami telefonszolgáltató France Télécom az 1997-es sikeres piaci nyitást követően Európa elsőszámú internet- és harmadik legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatójává vált.

Az átszervezések azonban erőltetett menetben folytak: 2005-ben 22 ezer munkahelyet leépítettek és 10 ezer alkalmazottnak új munkát ajánlottak a cégen belül. A jelenleg 100 ezer főt foglalkoztató vállalatnál - amelynek az állam 26 százalékos részvényese - az alkalmazottak 65 százaléka még mindig közalkalmazotti státust élvez, szemben azokkal, akik a privatizáció óta kerültek a céghez. A volt elnök távozása után a menedzsment ígéretet tett arra, hogy változtat módszerein és ezentúl a korábbiakhoz képest "másképpen, humánusabban, szociálisabban és a szakszervezetekkel teljes összhangban" képzeli el a dolgozók átképzését.

Az egyik szakszervezet 2009 végi panasza nyomán a munkafelügyelet vizsgálata egyértelműen megállapította, hogy a személyzeti politikával okolható a munkahelyi hangulat a France Télécomnál. E jelentés alapján indult eljárás a cég ellen 2010 áprilisában.

"Tudatában vagyok annak, hogy a vállalatnál végbement gyökeres átalakulás megrázkódtatásokat és zavarokat okozhatott. De azt vitatom, hogy a vállalat túlélése érdekében elkerülhetetlen változtatások lehettek a panaszban említett emberi drámák okai" - írta a France Télécom volt elnöke a Le Monde című napilapban csütörtökön megjelent írásában.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek