kapubanner for mobile

A túlhajszolt mozdonyvezető miatt történt a vonatbaleset?

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történik gyakrabban a nógrádihoz hasonló vonatbaleset, ugyanis évente legalább tízszer van hasonló vészhelyzet.

images

Vasárnap reggel összeütközött két személyvonat az Aszód-Balassagyarmat vonalon, a balesetben 21-en sérültek meg, közülük ketten súlyosan.

Még nem zárult le a vizsgálat, ám az biztos, hogy az egyik vonat vezetője az írásbeli rendelkezés ellenére úgy indult tovább a kijelölt Acsa-Erdőkürt állomásról, hogy nem várta be a szemben közlekedő vonatot - mondta a MÁV szóvivője az M1-en a vasárnap délelőtti vonatbalesetről.

Lőcsei Virág elmondta: eredetileg Nógrádkövesdnél kellett volna bevárnia egymást a két szerelvénynek, ám Aszódról 18 perc késéssel indult a motorvonat, ezért írásbeli rendelkezést adtak ki, hogy Acsa-Erdőkürtnél lesz a találkozó. Most azt vizsgálják, miért indult tovább ennek ellenére az Aszód felől közlekedő szerelvény.

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Tavaly tíz, de idén is már öt olyan figyelmetlenségből vagy műszaki hibából adódó "vonatveszélyeztetési" helyzetet hozott nyilvánosságra a MÁV, amely akár tragédiával is végződhetett volna - hívja fel a figyelmet a szakszervezet közleményében.

Az érdekképviselet emlékeztet: már korábban is figyelmeztetett arra, hogy a vasúttársaságnál kevés a szakember, a jelenlegiek túlhajszoltak, nincs pénz utánpótlásra, és ebből előbb-utóbb tragédia lesz.

A VSZ ezért ismét felszólítja a MÁV vezetését és a kormányt: szüntesse meg a létszámhiányt a vasútnál, adjon pénzt újak képzésére, a jó és biztonságos munkakörülmények megteremtésére!

Meleg János, a VSZ elnöke a közleményben kifejti: főként az emberhiánnyal és a munkavállalók túlterheltségével magyarázható, hogy adott esetben a dolgozók figyelmetlenebbek a kelleténél, és ez vezetett oda, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt az olyan vonatveszélyeztetéses esetek száma, amelyeknek következtében egyszerre két szerelvény került egy vágányra, egymással szemben, vagy egymás mögé, s csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett baleset.

A VSZ elnökének tudomása szerint tavaly tíz ilyen vészhelyzetet regisztráltak, s idén is már ötször jelentettek hasonló szituációt az egyes állomásokon, míg korábban évente legfeljebb 2-3 került napvilágra.

A rendőrség tömegszerencsétlenséget okozó vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt nyomozást rendelt el.

MTI/Index
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek