kapubanner for mobile

A válság ellenére bővítenek a szlovákiai autógyártók?

Míg idén 75.000 embernek ad munkát az autógyártás Szlovákiában, addig 2010-re ez a szám 105.000-re emelkedhet, vélekedik Mária Nováková, a Szlovák Gépjárműipari Szövetség elnöke. Rövidtávon ugyanakkor tízezer munkahely megszűnését várják.

A csehországi Brnóban tartott konferencián elhangzottakról a Spectator szlovák hírportál számolt be. Nováková kifejtette, hogy Szlovákiában nem számítanak a csehországihoz hasonló munkaerő-piaci szűkülésre. A szakmai szövetség becslései szerint idén és 2009 első hónapjai során 10.000 állás megszűnése várható az ágazatban.

Szlovákia a világ élvonalába tartozik az egy főre jutó legyártott gépkocsik számát tekintve. Az idei évben a PSA Peugeot Citoën, a Volkswagen és a KIA Motors összesen mintegy 600.000 járművet állít elő az országban. - Ezek nagyon pesszimista jóslatok, mert a tavalyi eredményekhez képest csak öt százalékos emelkedéssel számolnak. A legfrissebb számok alapján ennél kedvezőbb végső adat is elképzelhető - nyilatkozta az elnök asszony. Az autógyártásban összességében jövőre is növekedésre, legrosszabb esetben stagnálásra számítanak.

Az autógyártók nagyban hozzájárultak a szlovák gazdasági növekedéshez, és az elmúlt években az ipari szektor alapvető részeivé váltak. Az elmúlt nyolc évben 230 milliárd korona értékű beruházást hajtottak végre az országban.

Humán Rent Press
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek