A válság munkaerő-piaci hatását vizsgálja a munkaügyi tárca
A munkaügyi tárca a nagyfoglalkoztatók bevonásával karácsonyig felméri, hogy milyen hatást gyakorol a gazdasági krízis a munkaerőpiacra - jelentette ki a minisztérium államtitkára csütörtökön a Heves megyei Dormándon.
A munkaügyi tárca folyamatos kapcsolatot tart fenn a nagyfoglalkoztatókkal, annak érdekében, hogy ne halasszák el tervezett beruházásaikat. Az elképzelések között szerepel az átmeneti részmunkaidős vagy a részfoglalkoztatás ösztönzése - közölte az önkormányzati fórumon az MTI érdeklődésére Korózs Lajos, a munkaügyi minisztérium államtitkára. Ugyanakkor törvényi korlátok is akadályozzák a beavatkozást. Ugyanis ma a munkahelymegtartó támogatás plafonja cégenként 50 millió forint, ami egy több ezer embert foglalkoztató vállalkozás esetében nem jelent valódi ösztönzést. Személyes véleménye szerint ezt a maximumot el kell törölni - hangsúlyozta a politikus.
Korózs Lajos elmondta, hogy a tervezett intézkedések között szerepel térségi válságkezelő alapok létrehozása, illetve járulékkedvezmények juttatása a foglalkoztatóknak a munkahelyek megtartása érdekében. Ugyanakkor bértámogatást vehetnének igénybe azok a munkáltatók, akik vállalják csoportos leépítés keretében elbocsátott dolgozók foglalkoztatását - mondta. Szintén a foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja - folytatta - az Út a munkához program, amelynek keretében a munka világába kívánják integrálni a rendszeres szociális segélyből élőket.
A 230 ezer segélyezett 62-63 százaléka egyébként az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon él, vagyis az ország szociális és foglalkoztatási szempontból leghátrányosabb helyzetű területein. A szaktárca célja az, hogy a jelenlegi 230 ezerről 100 ezerre csökkenjen a segélyezettek száma, a többiek úgynevezett rendelkezésre állási támogatásban részesüljenek vagy közcélú, közhasznú foglalkoztatásban vegyenek részt. Ennek elősegítésére, a ma segélyezésre szolgáló éves keret felét, vagyis 47,6 milliárd forintot jövőre a rendelkezésre állási támogatásra vagy foglalkoztatásra vehetik igénybe az önkormányzatok, kistérségek.
Mindezt a tervek szerint 3 ezer, a foglalkoztatást szervező szakember segíti majd a településeknél, illetve a kistérségeknél, és a családsegítő szolgálatokat is meg kívánják erősíteni 300 alkalmazottal. A közfoglalkoztatás keretében minimum 30, napi 6 órát jelentő munkához juthatnak a munkanélküliek. Vagyis munkáért munkabér jár majd, illetve a foglalkoztatás ideje beszámít a nyugdíjszerzéshez szükséges szolgálati időbe - mondta Korózs Lajos.

A leghátrányosabbakat segítik munkához

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?