A vasárnapi boltzár eltörlésének első eredményei
Több áruházláncnál növekszik a forgalom és nő a foglalkoztatotti létszám is a vasárnapi boltzár eltörlése után két hónappal, derül ki a Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból.
A legtöbb cég még vár a hosszabb távú következtetésekkel és részletes adatokkal a vásárlói szokások át- vagy visszaalakulásáról, de több helyen érzékelhető a forgalom és a dolgozói létszám növekedése is.
A Tescónál azt közölték, hogy a vásárlói kutatások szerint a vásárlók elsöprő többsége örömmel fogadta a lehetőséget, hogy vasárnap újra vásárolhat és a többség úgy tervezi, élni is fog a lehetőséggel.
A Sparnál az összes forgalom 9 százaléka esett vasárnapra, amely a zárva tartás alatt szétoszlott, de a kereskedelmi cég is újranyitotta 470 áruháza többségét, mindössze 35 kivételével.
Az Aldi új üzleteket is nyitott a boltzár eltörlése óta, így a dolgozók száma ennél a láncnál is nőtt.
A vasárnapi pótlék továbbra is vitakérdés, egyelőre leálltak az egyeztetések,nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, aki reméli, hogy még a nyári szünet előtt ismét tudnak tárgyalni erről a kormány képviselőivel.
Magyar Nemzet

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon