A vasutas szakszervezetek a VOSZ székházánál tiltakoznak április 11-én
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSZSZ Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) április 11-én 11 órára demonstrációt szervez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének központja elé - közölte a szövetség pénteken.
A VASZ szerint a munkaadói szövetség jelenleg az egyetlen kerékkötője a bérajánlás megállapodás létrejöttének a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).
A szakszervezeti szövetség tájékoztatása szerint a március 28-29-i rendkívüli küldöttgyűlésükön a 2013. évi infláció mértékét elérő, január elsejéig visszamenőleges hatályú bérfejlesztést tartanak elfogadhatónak.
Az országos munkaadói konföderációk részéről továbbra is 4-5,2 százalékos bérajánlást vár el a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége, ennek létrejöttét egyedül a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének hozzáállása akadályozza - írja közleményében a VASZ.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?