Adóbevallás: Ne hagyja az utolsó pillanatra!
Május elejére meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyi magánszemély van már túl az adóbevalláson, amelynek határideje május 22. Az adóhivatal által elkészített szja-tervezetüket már csaknem egymillióan nézték meg.
Már hét éve nem kell a személyi jövedelemadó-bevallással (szja) bíbelődniük a magánszemélyeknek, mert annak tervezetét, azaz az eSZJA-t a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készíti el. Ez ebben az évben is így van.
A publikálás óta csaknem egymillióan tekintették meg a tervezetüket. Az elfogadott tervezettel - vagy abból kiindulva - bevallást benyújtók száma a pedig meghaladta a félmilliót - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.
Az szja csökkentésére többféle kedvezményt is lehet érvényesíteni, ilyen például a családi adókedvezmény, az első házasok kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye, 25-30 év közötti, 30 éves korukig gyermeket vállaló nők kedvezménye, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, illetve a személyi kedvezmény.
A nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak számára befizetett összegek az adott évben ugyan nem csökkentik a fizetendő adót, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám a következő évben visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá. Öngondoskodással kapcsolatos megtakarítással évente összesen akár 280 ezer forintot is vissza lehet igényelni az szja-ból, ehhez a maximum összeghez ugyanakkor több megtakarítási formát kell kombinálni, például egy nyugdíjbiztosítást egy önkéntes egészségpénztári befizetéssel. Jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Kisfilmekkel és nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban 2 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 1 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?