kapubanner for mobile

Adományokat gyűjtöttek az Invitel munkavállalói

A vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére számos szervezet fogott össze. Az Invitel fontosnak tartotta, hogy több oldalról is segítsen a bajba jutottakon: a munkavállalók több száz kilogramm élelmiszert és 750 ezer forintot gyűjtöttek össze, áll a cég közleményében.

A cég dolgozói adománygyűjtési akciójának eredményeként az Invitel munkavállalói több száz kilogramm élelmiszert és 750 ezer forintot gyűjtöttek, mely összeget az Invitel megdupláz. A 1,5 millió forint egy részéből, az előzetes igényfelmérés alapján, háztartási gépeket vásárolnak és adnak a rászorulóknak. A másik részét pedig a kolontári önkormányzat és a devecseri plébánia kármentő alapjaiba utalják át, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A katasztrófa által közvetlenül érintett ügyfeleinek az igénybevett szolgáltatás októberi havidíját az Invitel jóváírta, a szolgáltatást ingyenesen szüneteltette, illetve kötbérmentes megszüntetésre is lehetőséget adott.

Az Invitel a kárelhárításban résztvevő szervezetek számára ideiglenes és díjmentes telefon, illetve internetkapcsolatot épített ki a katasztrófát követő 24 órán belül.

A 1749-es segélyvonalon keresztül az Invitel hálózatából szintén több millió forint gyűlt össze. A hívásokból befolyt összeg a Magyar Vöröskereszten keresztül jut el a rászorulókhoz.

"Az ország egyik vezető tele- és infokommunikációs szolgáltatójaként természetes dolog, sőt inkább kötelesség, hogy segítséget nyújtsunk azzal, amivel tudunk. Erről szól a 1749-es segélyvonal is, ahol a mi szerepünk a kapcsolat létesítése a szükség és a segítség között. Szeretnénk köszönetet mondani minden ügyfelünknek, aki a 1749-es telefonszám felhívásával hozzájárult a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak támogatásához" - mondta Martin Lea, az Invitel vezérigazgatója.

"Az Invitel emellett fontosnak tartja, hogy ne csak telekommunikációs szolgáltatóként, nagyvállalatként, de partnerként is jelen legyen a segítségnyújtásnál. Minden dolgozónk érzi a felelősséget abban, hogy segítenünk kell a rászorulókon. Munkatársaink összefogásának köszönhetően a pénzgyűjtés mellett, számos olyan adományt juttathatunk el a katasztrófa helyszínére, amelyek segíthetnek az újrakezdésben" - tette hozzá Martin Lea.

Az Invitel jelenleg közel 1200 munkatársat foglalkoztat, központi irodája Budaörsön található.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek