kapubanner for mobile

Adómentes háziorvosok?

Csaknem valamennyi háziorvos mentesülne a 16 százalékos vállalkozói nyereségadó, a 2 százalékos iparűzési, valamint a maximálisan 1,5 százalékban kiszabható építmény- és telekadó megfizetésétől, ha a parlament is megszavazza a szocialisták új egészségügyi programtervezetét - értesült a Világgazdaság.

Az MSZP-frakció múlt vasárnap elfogadott 11 pontos javaslatáról e hét végén tárgyal a párt választmánya. Az is elképzelhető, hogy a tanácskozáson javaslatot tesznek egy olyan új egészségügyi miniszter személyére, akit az ágazat és háttéripara is nagyrészt támogat. A Világgazdaság úgy tudja, hogy két jelölt kerülhet szóba.

A lap birtokában lévő dokumentumtervezet szerint a hosszú távú célkitűzéseket összhangba hoznák a mindennapok biztonságával, csak így számíthatnak a lakosság támogatására.

A 16 százalékos nyereség- és a 3,5 százalékos helyi adó alóli mentesség egyébként az összes olyan egészségügyi magánvállalkozó közpénzből eredő bevételére vonatkozna, akinek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral finanszírozási szerződése van. Az OEP tavalyi, 718,72 milliárdos gyógyító-megelőző kasszájából 137,9 milliárdot fizetett a különféle vállalkozásoknak, köztük a legnagyobb arányban a háziorvosoknak és a háziorvosi ügyeleteknek, valamint a beteg- és halottszállítóknak.

Az MSZP új programja szerint létrehoznák az eddig csak ígért praxisalapot, amely elősegítené az öreg doktorok biztonságos nyugdíjba vonulását, illetve a fiatalok praxisvásárlását. A tb-finanszírozás eszközével segítenék, hogy a hátrányos települések 160 körüli betöltetlen praxisába orvosok kerüljenek, és hozzájárulnának a rezidensek alkalmazásához szükséges feltételekhez. A jelenlegi kártyapénz megtartása mellett részleges teljesítményfinanszírozást vezetnének be a páciensek szűrését, ápolását is végző doktoroknál - áll a Világgazdaságban.

A szakrendelői ellátás javítása komoly terhet venne le az amúgy is korlátozott teljesítménnyel működő kórházakról.
Az új program a biztosítók versenye helyett a szolgáltatók versenyével számol, ezt a kórházak gazdasági társasággá történő átalakításával ösztönöznék.

A lakosság elöregedése miatt fontos a házi szakápolásban ma meglévő területi egyenlőtlenségek felszámolása és az otthoni ápolást segítő segédeszközök kölcsönzési rendszerének megoldása. A szűrővizsgálatok hatékonyabbá tétele érdekében a kormány összefogást javasol a civil és a vállalkozói szférával, és meghatároznák az egyes szűrővizsgálatokkal összefüggő szakdolgozói kompetenciákat.

Világgazdaság
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek