Ahol a diák versenytársa és egyben partnere a tanárnak
Négy szakértő adott hangot véleményének az életen át tartó tanulás, a nemes célt foganatosító televíziós műsorsorozat, a MindenTanulás Programjának témakörében a május 19-én megrendezett kerekasztal-beszélgetésen. A szakemberek új keletű módszerekről, a MindenTanulás projektjéről beszélgettek.
A MindenTanulás Programban értékes és érdekes műsorok kaptak, illetve kapnak helyet, melyet sokszínű megközelítésből közvetítenek a nézők felé. - Szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetések, illetve dokumentumfilmek által válik interaktívvá a felnőttképzés témaköre, mely a tervek szerint később a Magyar Televízió műsorán is látható lesz - számolt be a projekt jövőjéről Fábri.
A megváltozott körülmények között, a mai versenyen alapuló társadalmakban "egymásnak nem csak barátai, hanem versenytársai is vagyunk, miközben egymás barátai is maradhatunk" - mondta el dr. Zachár László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet igazgató-helyettese. A nyugati országok már ma is szakszerűen kezelik az élethosszig tartó tanulás kérdését, az Európai Unió pedig folyamatosan szolgáltat szakmai anyagokat annak helyes kezelésére. A társadalom minden szereplőjét be kell vonni a projekt megvalósításába, ebben pedig kiemelt szerep jut a tanároknak és ezáltal a tanárképzésnek is. Az oktatók műveltsége felértékelődik az internet által erősen meghatározott világban, ahol a diák versenytársa és egyben partnere a tanárnak - jegyezte meg azigazgató-helyettes.
Kandikó József, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának rektora úgy vélekedett, a műveltség megszerzése és önmagunk folyamatos művelése alapvető követelmény a mai társadalomban, melyben életünk során akár négy-ötször váltunk szakmát. "A piac által megkövetelt igényt az egyetemeknek és főiskoláknak is fel kell ismerniük" - mondta a rektor.
Szakirányú továbbképzéseivel egyaránt szolgálja az egyéni és társadalmi érdekeket, de a rektor véleménye szerint az intézményi képzések mellett a különböző vállalatok, cégek által tartott hétvégi szakmai programok is nagyon hasznosak. A tatabányai főiskola rektora ugyanakkor hiányolja a palettáról azokat a képzéseket, melyek a szabadidő hasznos eltöltésére adnának lehetőséget egy nem vizsgákra alapuló rendszerben, hanem kötetlenebb formában.
A kerekasztal-beszélgetés valódi tapasztalatcsere volt, hiszen a MÜTF újító ötletei között szereplő "menedzsment a kultúrában" kurzus indítását elismerően hallgatta meg dr. Rechnitzer János, a Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Karának dékánja, az MTA közgyűlés doktori képviselő tagja. A professzor a regionális politika szakembereként az új típusú magyarországi migrációs folyamatokra hívta fel a hallgatóság figyelmét. "Sokan költöznek tanulmányaik befejezése után Kelet-Magyarországról a nyugati területekre" - mondta el a dékán. Rechnitzer azt is megjegyezte, még mindig lassan alakulnak ki a tudászónák a felsőoktatási intézmények körül, miközben Budapest maradt az ország egyetlen tudásteremtő régiója.
Edupress.hu
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszéke, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszék öt év után tovább bővül. Az ELTE és a... Teljes cikk
A Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentesen igényelhetők. Teljes cikk
A kormány a köznevelés minőségének javítása érdekében 2023-ban bevezette a pedagógusok egyéni teljesítményértékelését (TÉR), amit a KRÉTA... Teljes cikk
- Brüsszel tönkretette, a kormány megmenti? Milliárdos támogatás a Dunaferr-dolgozóknak 2 hete
- Így képzik a jövő AI-szakembereit Magyarországon 2 hete
- Ki fogja elvégezni a "piszkos munkát", ha szigorítják a bevándorlást? 3 hete
- Ezért nehéz a kkv-nak jó könyvelőt találni 4 hete
- Az álláskeresők szerint képzési hiány van, nem pedig készséghiány 1 hónapja
- Coach képzések: ezek az akkreditált üzleti coach képzők 2 hónapja
- Végzett az első, duális képzésű vegyésztechnikus évfolyam Kazincbarcikán 2 hónapja
- Az UNIQA csatlakozik a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének (MBTSZ) felsőfokú képzési programjához 2 hónapja
- A 3-22 éves népességből iskolarendszerű képzésben részt vevők aránya - grafikon 2 hónapja
- Saját képzési központot indított útjára a Ganz 2 hónapja
- A hibát nem az emberben, hanem a folyamatban keressük - Gyarmati Katalin, a Nissin Foods HR vezetője 2 hónapja