Akadályozzák az újságírók munkáját Kínában
Segítséget kérnek a kínai hivatalos látogatásra készülő Angela Merkel német kancellártól az ázsiai országban dolgozó német újságírók, mert úgy vélik, a kínai állami szervek akadályozzák a munkájukat.
A Kínában dolgozó német tudósítók nyílt levélben fordultak a kancellárhoz. Egyebek között kifejtették: a rendőrség és az állambiztonsági hatóság azzal fenyegeti őket, hogy nem hosszabbítják meg a tartózkodási engedélyüket, ha érzékeny témákkal foglalkoznak. Ilyesmi már előfordult, Melissa Chan amerikai újságírónak, az al-Dzsazíra hírtelevízió tudósítójának vízumát és sajtóakkreditációját például nem hosszabbították meg, miután feldolgozott több olyan témát, amellyel magára vonta a hatóságok haragját - emlékeztettek a német újságírók.
A hatóságok a külföldi újságírókkal kapcsolatba lépő kínaiakat is fenyegetik, nem ritka, hogy a forrásokat őrizetbe veszik. 2011 óta az arab világban indult szabadságmozgalmak hatására tovább nőtt a kínai hatóságok szigora és még inkább igyekeznek korlátozni a külföldi sajtó képviselőinek munkáját. A helyszíni riportok készítése közben gyakran már az újságírók testi épsége is veszélyben van, az ARD német közszolgálati televízió egy stábjára például a közelmúltban felheccelt munkások támadtak - áll a levélben.
A kancellár kiáll az újságírókért, és kínai látogatása során igyekszik közbenjárni, hogy javuljanak a munkavégzés feltételei - reagált a levélre Steffen Seibert kormányszóvivő hétfőn. Elmondta: a kancellár tudja, hogy milyen nehéz körülmények között dolgoznak a külföldi újságírók Kínában, a problémát szóvá tette korábbi látogatásain és ezúttal is így tesz majd.
Angela Merkel csütörtökön hét miniszterrel és két államtitkárral utazik Pekingbe, ahol megtartják a német és a kínai kormány második közös értekezletét. Az első német-kínai kormánykonzultációt tavaly júniusban tartották Berlinben. A német kormánytagokat elkíséri számos gazdasági vezető. A delegáció a kétnapos látogatáson a Tiencsin (Tianjin) városban működő Airbus-gyárat is felkeresi.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon