Akár egymillióba is kerülhet a jövőben egy felsőoktatási képzés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint akár egymillió forint is lehet egy éves tandíj, ha kivezetik a felsőoktatásból a költségtérítéses képzést, és az önköltségeshez igazítják a Széll Kálmán Terv alapján - hangzott el az MR1 Kossuth Rádió Krónika című műsorában.
A kereszténydemokrata politikus a rádióban elmondta, az átalakítás a 2012/13-as évtől indulna. A tandíj összege a szaktól függene. Az alsó határ azonban még így is évi két-háromszázezer forint körül lenne. Első körben meghatároznának egy keretszámot a költségtérítéses képzéseknél, jelenleg nincs ilyen.
Az államtitkár példaként említette, hogy az egyetemi vagy főiskolai felvételinél száz ponttal lehetne bekerülni az államilag támogatott, tehát ingyenes képzésbe, így hetven-hetvenöt ponttal a költségtérítésesbe. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a tanulmányi eredménytől függően ki lehet esni az ingyenes oktatásból, de be is lehet oda lépni.
Hoffmann Rózsa a Krónika kérdésére kifejtette: a tankötelezettségi korhatárt tizenhat évnél húzná meg. Úgy véli, ilyen korban már mindenki el tudja dönteni, hogy tovább akar-e tanulni vagy inkább dolgozni szeretne. Ettől függetlenül az állam az érettségiig biztosítja az ingyenes oktatást.
MR1 Kossuth Rádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?