Alacsony árakkal jön a dán lakberendezési óriás
Hamarosan megjelenik Magyarországon is a dán Jysk lakberendezési cég, mely a kelet-európai piacon már ismert Lengyelországban és Csehországban is. Az áruház-lánc alacsony árairól nevezetes a világban, ahol 18 országban van jelen 860 kiskereskedelmi egységgel - olvasható a mai Napi Gazdaságban.
Mint a lapból kiderül, jelenleg ügyvezető igazgatót keresnek a dán anyavállalat magyarországi leánycégének vezetésére, melynek a bejegyzését már végzi a cégbíróság.
A társaság egyrészt saját márkanéven (Jysk Nordic) forgalmaz lakberendezési termékeket, amelyhez a dán, a finn, a norvég, a svéd, a lengyel és a cseh leányvállalatok tartoznak, míg egy másik ága, a Dänisches Bettenlager GmbH u. Co. KG (DB) nevű céghez kötődik. Ehhez a német és osztrák Dänisches Bettenlager, illetve a német Bettenwelt márkanevek tartoznak, melyek terjeszkedése a Benelux államok, illetve Dél-Európa felé irányul.
A 25 évvel ezelőtt alapított cég elsősorban alacsony árainak köszönheti gyors térnyerését, melynek eredményeként 2002-ben több mint egymilliárd eurós forgalmat produkált.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?