kapubanner for mobile

Alan Krueger lesz Obama elsőszámú gazdasági tanácsadója

Alan B. Kruegert, a Princetoni Egyetem professzorát nevezi ki gazdasági tanácsadói tanácsának (CEA) élére az amerikai elnök - ezt maga Barack Obama jelentette be hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében.

Krueger mind kül- mind belgazdasági ügyekben konzultál majd az elnöki apparátussal, de elsősorban munkaerőpiaci szakembernek számít. A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint a professzorra fontos szerep hárul a munkahelyteremtésben és a gazdaság élénkítésében.

Alan B. Krueger, egyéb állami és tudományos megbízatásai mellett, 2009-2010-ben az amerikai pénzügyminisztérium gazdaságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a 90-es évek közepén, Bill Clinton elnöksége idején pedig a munkaügyi minisztérium vezető közgazdásza volt.

Az új főtanácsadó, akinek kinevezését még a szenátusnak jóvá kell hagynia, a Chicagói Egyetemre visszatért Austan Goolsbee helyét veszi át a tanácsadói testület élén. Krueger a pénzügyminisztériumban egyebek mellett azzal foglalkozott, hogy miként lehetne adókönnyítésekkel munkaerő-felvételre ösztönözni a munkáltatókat.

Az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta jelenleg 9,1 százalék, ami szakértők szerint erősen rontja Obama újraválasztási esélyeit a jövő évi választásokon. Az elnök Krueger jelölésének hivatalos bejelentésekor megerősítette, hogy a jövő héten a kongresszus elé terjeszti a munkahelyek növelésére vonatkozó elképzeléseit.
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek