Alföldi Róbert lett a Bárka Színház igazgatója
Alföldi Róbertet nevezte ki a fővárosi Bárka Színház új igazgatójának a józsefvárosi önkormányzat csütörtökön - tájékoztatott Jóvér Béláné, a kerület kultúráért felelős alpolgármestere.
Az alpolgármester elmondta, hogy a színész-rendezővel kettő plusz három éves szerződést köt az önkormányzat, és március 1-től lesz hivatalosan a Bárka direktora. A VIII. kerületi teátrum előző igazgatója, Csányi János tavaly december 31-ei hatállyal pénzügyi nehézségekre hivatkozva hagyta el a Bárkát. Alföldi Róbert elfogadta az önkormányzat színház fenntartására szánt éves 60 millió forintos összegét, amihez az elkövetkező években évi kétmillió forint jön még hozzá - hangsúlyozta Jóvér Béláné.
Miután az egész szakma arról beszél, hogy Alföldi Róbert az egyetlen, akit a Bárka Színház társulata igazgatónak szeretne, felmerült bennünk a kérdés: kell-e egy cinikus pályáztatási eljárás ehhez" - indokolta korábban Jóvér Béláné azt, hogy miért hagyták el a pályáztatást Alföldi Róbert esetében.
A kinevezett direktor elmondta: nyitott, népszerű és szerethető színházat" kíván megvalósítani. Nem szeretem a saját gondolataimat más gondolatok ellenében megfogalmazni. Egy színháznál vagy látszik majd, hogy mi benne az új, vagy megette a fene az egészet" - tette hozzá.
A színész-rendező tavaszra ígérte a jövő évadra vonatkozó újításainak ismertetését. Akkor derülhet ki, hogy miként változik a társulat összetétele és feladatköre, milyen darabok, milyen rendezőkkel valósulnak majd meg a 10 éve alapított józsefvárosi intézményben. Az önkormányzat mint felelős fenntartó, nem óhajt beleszólni a művészeti vezetésbe, csak szeretné, ha a Bárka valóban a Józsefváros színháza is lenne" - mondta Alföldi Róbert.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?