Alig kértek a cégek bérkompenzációt az államtól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz előzetes várakozásokkal szemben nagyon kevés munkaadó igényelte a kormány minimálbér és a garantált bérminimum emeléséhez adott támogatását. Az idei első félévre igényelhető támogatást május 31-ig összesen 3909 vállalkozás igényelte − válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Összesen 58,8 ezer dolgozó béremeléséhez igényeltek mintegy 2,038 milliárd forintot a rendelkezésre álló 10 milliárdos keretből. A támogatásról szóló, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán belüli alkudozások során egyébként a munkáltatók arra hivatkozva kérték a kompenzációt, hogy a statisztikák szerint több mint 600 ezer minimálbéres dolgozót foglalkoztatnak jelenleg Magyarországon, ezért a leginkább élőmunkaerő-igényes 11 ágazatban a gazdasági válság miatt túlságosan is nagy terhet jelent az emelés mértéke.
Adminisztrációs teher, utófinanszírozás, munkahelyvédelmi akcióterv az okok között
Egyelőre még nem tudjuk, hogy mi okozta a vártnál kisebb támogatásigénylést, de az biztos, hogy a de minimis korlát hatását nem lehetett objektíven megbecsülni − mondta a Napi Gazdaságnak Zs. Szőke Zsolt, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke. Számos jelentős foglalkoztatónak számító nagyvállalkozás eleve nem pályázhatott a támogatásra, akadtak olyanok is, amelyek a bérkompenzáció 2013-ra áthúzódó utolsó kedvezményei vagy a munkahelyvédelmi akcióterv járulékkedvezményei, másokat pedig az egyéb elnyert hazai vagy uniós támogatások miatt zárt ki a lehetőségből a de minimis korlát.
A vártnál kisebb érdeklődésben egyrészt az is szerepet játszhatott, hogy felülbecsülték a kedvezményezett ágazatokban az érintett dolgozói létszámot és a várható pályázók számát − mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. Másrészt a 10 fő alatti foglalkoztatók számára nem feltétlenül érte meg a béremelés és járulékterhének kompenzálására szolgáló kisebb összeg miatt az adminisztráció, illetve az is, hogy a munkaadói érdekképviseletek tervével ellentétben utófinanszírozássá alakult a támogatás.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?