Alitalia: megszakadtak a tárgyalások
Megszakadtak az Alitalia átvételének feltételeiről szóló tárgyalások a légitársaság szakszervezetei és az ajánlattevő Air France-KLM között szerdán. A tárgyalópartnerek ennek ellenére továbbra is bíznak a megállapodás sikerében.
Az Air France-KLM vezérigazgatója Jean-Cyril Spinetta azután állt fel a tárgyalóasztaltól, hogy a munkavállalói szervezetek legutóbbi javaslatát elfogadhatatlannak találta és kijelentette, hogy az abban foglaltak meghaladják tárgyalási mandátuma kereteit.
A szakszervezetek többek között azt javasolták, hogy az Alitalia földi szolgáltatásainak tulajdonosát a Fintecnát is vegye át az Air France-KLM. Az olasz légitársaság vezetője Maurizio Prato ezután benyújtotta lemondását.
Az egyeztetések félbeszakadásáról kiadott közleményében a francia-holland légitársaság azt írta: "nem állnak fenn többé a tárgyalások folytatásának feltételei". Idézte ugyanakkor Spinettát, miszerint "továbbra is hisz" az átvétel megvalósulásában.
"Ha higgadtan áttanulmányozza a javaslatunkat, rá fog jönni, hogy nem ésszerűtlen" - nyilatkozta Andrea Cavola szakszervezeti vezető.
Az igazgatótanács csütörtökön dönt a fizetésképtelenség szélén álló társaság további sorsáról. A 1,37 milliárd eurós nettó adóssággal küszködő társaságnak saját közlése szerint az év közepéig szüksége van egy tőkeinjekcióra ahhoz, hogy működtetni tudja járatait.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon