kapubanner for mobile

Alkalmazottak loptak csirkéket Kisteleken

Több száz csirkét, több ezer kilogramm tápot, több száz liter gázolajat és búvárszivattyúkat lopott el a munkáltatójától egy csirkenevelő telephely három alkalmazottja tavaly október óta Kisteleken, ezzel csaknem egymillió forintos kárt okoztak - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a gyanúsítottak összesen háromszáz csirkét loptak el a munkáltatótól. Az élő állatokat úgy számolták el, mintha azok elhullottak volna. A jószágok mellett háromezer kilogramm csirketápot, ötszáz liter gázolajat és hat búvárszivattyút is elvittek.

A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói eljutottak az egyik orgazdához, akinél csaknem száz állatot sikerült lefoglalni. Az ügyben lopás bűntette miatt indítottak büntetőeljárást.

Időközben az is kiderült, hogy a csirkéket szállító férfi a barátaival rendszeresen szívott kábítószeres cigarettát. A nyomozás során így további három kisteleki fiatalembert kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek