kapubanner for mobile

Szerszámgépeket loptak munkahelyükről egy vidéki üzem dolgozói

Az ügyészség a vádlottakkal szemben börtönbüntetést indítványozott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen vesztegetés bűntette és lopás vétsége miatt, akik egy szerszámgépgyártó cégnél dolgoztak. Ketten kézi szerszámgépeket és akkumulátorokat szedtek össze, majd vagyonőr társukat lefizetve elvitték az üzemből - írja az Ügyészség közleménye. 

A három vádlott egy miskolci szerszámgépgyártó cégnél dolgozott, ketten targoncavezetőként, harmadik társuk vagyonőr volt. 2022 március elején az egyik vádlott megbeszélte a vagyonőrrel, hogy szerszámgépeket lopna el és 20.000 forintot ad azért, hogy ne ellenőrizze. Megegyezésük szerint a vádlott egy kézi csavar behajtóval és akkumulátor töltővel a táskájában ment a személyzeti kapuhoz,, társa pedig a pénzért csak látszat ellenőrzést tartva kiengedte az üzemből.

A vádlott targoncavezető kollégáját tájékoztatta arról, hogy ha fizetnek a társuknak, akkor ki tudnak vinni műszaki cikkeket. Ketten összegyűjtöttek 28 db kézi szerszámgépet, illetőleg akkumulátort, amiket az öltöző álmennyezetébe, illemhely szerelődobozba rejtették el. Március közepén egyeztettek vagyonőr társukkal, és a sporttáskába pakolt műszaki cikkeket 40.000 forint ellenében úgy vitték ki az üzem területéről, hogy a vagyonőr belenézett a táskába mutatva, mintha azt ellenőrizné, majd kiengedte a portáról a vádlottat. A férfiak azt tervezték, hogy eladják zsákmányukat, azonban amikor egy üzemanyagtöltő-állomás közelében éppen a sporttáskából egyikük autójába pakoltak át, rendőrjárőrök tetten érték őket.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben - akik közül egy büntetett míg társaik büntetlen előéletűek -, börtönbüntetést indítványozott. A vádhatóság egyikük esetében közügyek gyakorlásától eltiltással, míg két vádlott vonatkozásában próbaidőre felfüggesztve, továbbá mindhárom vádlott tekintetében pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek