Állami építkezéseken teremtenének munkalehetőséget romáknak
A tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű romák foglalkoztatásának elősegítéséről kötött együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden Budapesten.
A kormánybiztos hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az állami építkezéseken munkalehetőséget teremtsen hátrányos helyzetű, tartósan munkanélküli embereknek, köztük romáknak.
Erre egyfajta mintaprogram a Ludovika Campus bontása, és az itt alkalmazott megoldást ki szeretnék terjeszteni - tette hozzá.
Fürjes Balázs elmondta, a program eredményeként az év második felében a kiemelt budapesti beruházásokon több mint száz munkanélküli cigány embernek tudnak munkát biztosítani. Így több mint száz család megélhetése is biztosított - jegyezte meg.
A kormánybiztos szerint ha a Ludovika Campus példáját követnék a jövőben az állami beruházásoknál, akkor évente akár több ezer munkahelyet teremthet munkanélküli cigány emberek számára az állam.
Kifejtette, a Ludovika Campus esetében a bontási és tereprendezési munkába kiemelten tervezték bele azokat a munkafolyamatokat, amelyek elsősorban kézi munkaerőt, segéd- és betanított munkásokat igényelnek.
A közbeszerzést úgy írták ki, hogy az ajánlatok elbírálásánál értékelési szempont volt, hogy milyen vállalásokat tettek tartósan munkanélküli, illetve cigány munkaerő foglalkoztatására. A munkaszervezésben részt vesznek a munkaügyi központok, az ORÖ és a kivitelező is - mondta Fürjes Balázs.
Közölte, a campus bontási munkálatain 76, korábban tartósan munkanélküli embert foglalkoztatnak, kétharmaduk cigány munkavállaló.
Farkas Flórián elmondta, a Cigányügyi Egyeztető Tanács ülésén kezdeményezni fogja, hogy vizsgálják meg, miként lehetne elősegíteni a romák foglalkoztatását további állami nagyberuházásokon.
Az ORÖ-elnök nagyon komoly lépésnek nevezte, hogy megvalósulhatott a Ludovika Campus mintaprogramja.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?