kapubanner for mobile

Álláskeresés 45 év felett

Állásbörzét rendeztek csütörtökön Budapest IX. kerületében, Ferencvárosban 45 év feletti álláskeresőknek. A mérleg: tömeges érdeklődés mellett szűkös lehetőségek és jobbára tanácstalan munkavállalók. A börzén többnyire biztosítótársaságok és pénzintézetek kínáltak munkalehetőséget tanácsadói pozícióba. Állásbörzét rendeztek csütörtökön Budapest IX. kerületében 45 év feletti álláskeresőknek. Nagy volt az érdeklődés, a kínált állások köre azonban már annál szerényebb volt. A Pályacsúcs Magazin helyszíni riportja.

images

A IX. kerületi művelődési csütörtök délelőtt szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni. Tömeges érdeklődés mellett - ám sajnos annál kevésbé ígéretes munkalehetőségeket kínálva - zajlott a Szenior Foglalkoztatási Szövetség 45 év feletti korosztály számára rendezett állásbörzéje. A tömeg helyenként tanácstalanul nézelődött a néhány állást kínáló cég standja és a leginkább csupán az álláskeresés technikai részéhez segítséget nyújtó HR-tanácsadó cégek és alapítványok standjai között.

Biztosítási ügynököket kerestek

A ruhatár mellett állva kávéját kavargató, pár évvel a nyugdíjazás előtt álló, most 56 éves műszaki rajzoló hölgy imigyen summáz: "Nem vártam sokat ettől a rendezvénytől, de legalább nem csalódtam. Eddig nem találtam itt olyan lehetőséget, ami bármilyen formában megfelelő lenne a számomra. Biztosítási ügynöknek menni meg se kedvem, se tehetségem"- sóhajt lemondóan. Szétnézve a kiállítók között, a hölgy panasza jogosnak tűnik. A börzén többnyire biztosítótársaságok és pénzintézetek kínáltak munkalehetőséget - jobbára értékesítői, tanácsadói, hitelközvetítői pozíciókra. Egy-két kivételtől eltekintve persze szigorúan jutalékos rendszerben, vállalkozóként tevékenykedve, egy hónapos szakmai betanító tréninget követően. Üdítő kivételként egy vasúti fékrendszerekben érdekelt vállalat is képviseltette magát munkaadóként. A cég mérnököket keresett, vegyes tapasztalatokkal. Jelen lévő személyügyi munkatársaik elmondták, bár tucatnyi pozícióval érkeztek, kora délutánig mindössze egy, elsőre megfelelőnek tűnő pályázó adott le náluk önéletrajzot.

Kor miatti diszkriminációt élnek át a negyvenesek

A börzén résztvevők összetétele mindenesetre vegyes képet mutatott. Akadt itt épp a felmondási idejét töltő ötvenes, váltani akaró középkorú, puszta érdeklődésből nézelődő, és persze keresetkiegészítésre vágyó nyugdíjas is. "Nem az anyagi szempontok a döntőek. Mindössze néhány hónapja vagyok nyugdíjas több évtizedes irodai munka után, és nem esik jól a tétlenség" - magyarázza Rózsika. Egy másik hölgy a börzére a férjével érkezett. Novemberben, alig pár évvel a nyugdíj előtt hagyta ott eddigi munkahelyét, de csak részben a fenyegető elbocsátások miatt. "Lassan 4 éve egy forint fizetésemelés nem volt a cégnél, muszáj váltani. Én leginkább a közszférában bízom. A közigazgatásban a munkával töltött évek száma szerint aktuális bérbesorolás alapján állapítják meg a béreket. Ellenben a magánszektor úgy önkényeskedik a bérekkel, ahogy csak akar. Én valószínűleg a sokéves szakmai tapasztalat miatt szorulok ki, azt ugyanis meg kellene fizetni" - magyarázza a több évtizede pénzügyesként dolgozó hölgy.

Még válaszra sem méltatják a cégek

Az álláskeresők között volt egy jól öltözött angoltanárnő, aki pár hónapos állástalansága alatt tucatnyi önéletrajzot adott be, mindezidáig visszajelzés nélkül. A mellette álló jogász hölgy a családi vállalkozás hanyatlása miatt fogott pár hónapja álláskeresésbe, és ő sem járt sikerrel. Mindketten szinte biztosak abban, hogy a megkeresett cégek az életkoruk miatt maradtak némák. "Persze a cégek nem vállalják fel nyíltan az életkor szerint diszkriminációt, mert félnek a következményektől. De mással aligha magyarázható, hogy a releváns szakmai tapasztalat és a jó referenciák ellenére miért olyan nehéz állást találni. Sőt, főként a tapasztalatot nem szívesen fizetik meg. Inkább keresnek helyette fiatalt. Persze kevesebb tapasztalattal és kevesebb pénzért" - adnak hangot elégedetlenségüknek.

A rugalmatlanság is az előítéletek között

"Persze 45 év felettiként sem lehetetlen elhelyezkedni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ennek a munkavállalói rétegnek jóval alaposabb, átgondoltabb álláskeresési stratégiára van szüksége" - tudtuk meg Hegymegi Orsolyától, a Grafton Recruitment vezető tanácsadójától, aki nemrég rendhagyó kezdeményezésbe fogott kollégáival. A tanácsadó cégnél csapatával ingyenes karrier-tanácsadással segítenek az állástalanoknak. Tapasztalataik szerint a munkaadók gyakran az "idősebb" korosztály rugalmatlanságától, berögződött rossz szokásaitól tartva mellőzik őket a kiválasztásnál. Tartanak a korosztálynál a megkopott, vagy meg sem lévő nyelvi és számítástechnikai ismeretek és a dinamizmus hiányától.

Mások nyíltan bevallják: mindössze annyi a problémájuk, hogy nem szívesen adnak instrukciókat annak a korosztálynak, akinek a képviselői akár a szülei is lehetnének. A váltani szándékozó vagy frissen elbocsátott állástalanokat ráadásul sokként érhetik a munkaerő-piacon tapasztalható jelenségek. Különösen, ha előtte hosszú éveket töltöttek el egyetlen munkaadónál.

Számít a jó fénykép is

Mindezek ellen azonban a pályázók is sokat tehetnek a sikeres munkakeresésért. "Nem árt képben lenni a szakmai újításokkal kapcsolatban, folyamatosan fejlődni, nyelvet tanulni és a külsőségeket sem elhanyagolni. Célszerű a CV-t is a küldés előtt aktualizálni. Gyakori hibaforrás például, hogy még az érettségi idején készült, több évtizedes fotót csatolnak az önéletrajzhoz. Egy vadonatúj, dinamizmust sugárzó fénykép, üzletiesen öltözve, divatos frizurával csodákat tehet"- tette hozzá.

Takács Gabriella
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk