kapubanner for mobile

Andor László levelet kapott az új Mt. kifogásolt pontjairól

A 12 szakszervezetet tömörítő Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége Andor Lászlónak írt levelet, amelyben felsorolják az általuk kifogásolt pontokat az új munka törvénykönyvében (Mt.).

A szakszervezetek arra kérik a foglalkoztatásért felelős uniós biztost, hogy észrevételeiket is vegyék figyelembe az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott brüsszeli viták során. Az akcióegység az MTI-hez kedden eljuttatott levelében emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor a múlt heti európai parlamenti vita során többször utalt arra, nem jelezték felé, hogy konkrétan mely rendelkezéseket kifogásolnak a képviselők.

A szakszervezetek ezért összegyűjtötték azokat a rendelkezéseket, amelyek véleményük szerint nemzetközi egyezményekkel ellentétesek, illetve a munkavállalók számára egyoldalúan súlyos hátrányokat okoznak, amennyiben a törvény az Országgyűlés által elfogadott formában lép hatályba július elsején. Arra kérik a levélben Andor Lászlót, jutassa el észrevételeiket a tárgyalásban részt vevőknek.

A Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége kifogásolja többek között az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megszüntetését, és úgy véli, hogy az új Mt. korlátozza a szabad véleménynyilvánítás jogának és egyes személyhez fűződő jogoknak a gyakorlását, valamint megsérti az egyenlő bánásmód elvét. Úgy vélik, hátrányosan érinti a munkavállalókat a délutános műszakpótlék kiesése, és hogy az új kódexben súlyosan visszaszorulnak az érdekképviseleti jogok.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek