Andor László: Nincs fellendülés munkahelyek nélkül
A válságot követő fellendülésnek együtt kell járni a munkahelyteremtéssel, ehhez pedig át kell alakítani a munkaerőpiacot és korszerű képzést kell biztosítani, hangsúlyozta Andor László Pozsonyban.
A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős uniós biztos a "visegrádi" foglalkoztatási miniszterek konferenciáján vett részt. Andor hangsúlyozta, hogy új gazdasági rendre van szükség, amelyben a növekedés tudásalapú, környezetileg fenntartható és elősegíti a társadalmi befogadást. Meg kell akadályozni az előző korszak hibáit, amikor a gazdasági fellendülés közben sem csökkent a munkanélküliség.
Ebben fontos szerepe van az Európai Szociális Alapnak, amely Andor László biztos portfóliójához tartozik. Az Alap a visegrádi országokban is fontos képzési programokat és munkahelyteremtő projekteket támogat.
A biztos elmondta, hogy az Európai Unió 350 milliárd eurót fordított a válság leküzdésére és a fellendülés előkészítésére, és ennek több, mint egyharmadát a munkahelyek megtartására, munkaerőpiaci reformokra fordították. Andor László azt is hangsúlyozta, hogy az új tagállamokban is erősíteni kell a szociális párbeszédet.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?