Anya mehet dolgozni!
A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága, hogy az anyákat ne akadályozza a gyermekfelügyelet hiánya a munkavállalásban.
Az államtitkár szerint azért van szükség többféle gyermekmegőrzőre, minél több bölcsődét helyettesítő intézményforma megjelenésére, hogy az anyáknak megadják a „választás szabadságát”, és hogy a gyermekfelügyelet hiánya ne akadályozza őket a munkavállalásban. Közölte: még a nyáron elkészítik javaslatukat, így az ősszel már a kormány elé terjeszthetik döntéshozatalra.
Elmondása szerint, az elmúlt négy évben másfélszeresére – 42 ezerre – emelkedett a bölcsődei és családi napközi helyek száma, a férőhelyeket a jelenlegi csaknem 44 ezerről 2018-ra 60 ezerre fogják bővíteni. Arról is beszélt, hogy a jelenlegi szabályozás szerint csak a 10 ezernél nagyobb lakosságszámú települések önkormányzatainak kötelező bölcsődét fenntartani, így a kisebb községekben élő dolgozó családoknak más megoldást kell találni gyermekeik napközbeni elhelyezésére.
Közölte: a bölcsődei férőhelyeket kiváltó új, a jelenleginél rugalmasabb „alternatív gyermekmegőrzési formákhoz” az állam támogatást biztosítana az elképzelések szerint.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?