Átadták a Kerékpárosbarát munkahely díjakat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁtadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat szerdán Budapesten; a címet tíz település és tíz vállalat, illetve közintézmény kapta meg.
Kovács Kornél, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) főosztályvezetője elmondta: az ÉKM és jogelődei már 17. alkalommal hirdették meg a kerékpárosbarát település és a kerékpárosbarát munkahely pályázatot, amelyek célja, hogy Magyarországon minél többen közlekedjenek kerékpárral.
Rámutatott, a közlekedési tárcának már évek óta kiemelt területe a közlekedési tudatosság növelése, a kerékpáros szemléletformálás. Ez utóbbit olyan programok szolgálják, mint a Bringás reggeli és a Mobilitási hét.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy
2010 óta mintegy 250 milliárd forint hazai és uniós forrást fordított Magyarország a kerékpáros-hálózat fejlesztésére, ebből több mint 2200 kilométernyi kerékpárút készült el.
Hozzátette, hogy a rendelkezésre álló tervek megvalósításával belátható időn belül 6000 kilométernyi önálló kerékpárút lehet az országban.
A pályázat lebonyolításáért felelős KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet tájékoztatása szerint a közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította útjára a kerékpárosbarát település és kerékpárosbarát munkahely pályázatát.
Közölték, hogy a 2025-es pályázatra 38 nevezés érkezett, ebből 17 település és 21 munkahely pályázott a "Kerékpárosbarát" díjra.
Kerékpárosbarát település címet kapott: Kispáli, Lenti, Tamási, Szarvas, Veszprém, Debrecen, Vásárosnamény, valamint Budapest III., X., és XIII. kerülete.
Kerékpárosbarát munkahely címet kapott az EDC Debrecen Nonprofit Kft., az Arcanum Hotel Békéscsaba, a főváros XIII. kerületi Közszolgáltató Nonprofit Zrt., a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., a BP 18 Egyesített Óvoda Pestszentimrei Zöld Liget Tagóvoda és a BP 18 Egyesített Óvoda Pestszentlőrinci Vadvirág Tagóvodája, Budapest X. kerület Kőbánya Önkormányzata, a Főpolgármesteri Hivatal, a Soproni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem.
A rendezvényen elhangzott, hogy a nyertesek egy évig használhatják a Kerékpárosbarát címet, illetve logót és táblát kommunikációs anyagaikban.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc