kapubanner for mobile

Átadták a Szakképzési Díj 2014 elismeréseket

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és tagvállalatai által alapított, az idén második alkalommal átadott díj célja, hogy ösztönözze a magyarországi szakképzés fejlesztését.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a díj fővédnöke hangsúlyozta, a magyar kormány fejleszti a szakképzési rendszert, szeretnék elérni, hogy a vállalati szakképző helyek bővüljenek, jelenleg 8 ezer gazdálkodó szervezet vesz részt a duális képzésben, számukat 2018-ig 20 ezerre, a mostani 50 ezer tanulói szerződéssel rendelkező szakmunkástanulók számát pedig 70 ezerre bővítenék.

Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a pályázatra beadott színvonalas projektek tükrözik az elkötelezettséget a gyakorlatorientált szakképzés iránt.

Varga Mihály felidézte: a kormány 2010-ben célul határozta meg, hogy a szakképzés, a szakmák társadalmi rangját visszaállítja. Az elmúlt években a magyar kormány a szakképzés átalakításában eredményt ért el, megszületett az új szakképzési törvény, megújult a támogatási rendszere, ugyanakkor a hosszú távú eredményhez további lépésekre van szükség, a képzésnek alkalmazkodnia kell a gazdaság igényeihez - tette hozzá.

Gabriel A. Brennauer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagja kiemelte, hisznek abban, hogy a kamara az elismeréssel hozzájárul a duális szakképzés erősítéséhez. Úgy vélte, hogy a nyersanyagban szegény országoknak az oktatásra, tudásra, a gyakorlatorientált elsődleges szakképzésre, a magas szintű felsőfokú képzésre, a folyamatos szakmai továbbképzésre kell figyelmet fordítaniuk.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, hogy a kamarák elkötelezettek a gyakorlatorientált szakképzés iránt, amely fejlesztési terület, és fontos az ebben részt vevő vállalatok megtalálása.

Klaus Riedel, Németország magyarországi követe az innováció fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondta, a kreatív és innovatív vállalatok előnnyel rendelkeznek a piacon, és szükségesek a jó szakemberek.

A Szakképzési Díj 2014 pályázatra 31 pályamű érkezett, közülük 16-ot jelöltek a díjra.

A motiváció kategóriában a Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara projektje, "A jövőnket építjük - A kétkezi szakmák bemutatása és népszerűsítése" nyerte.

Az innováció kategóriában a Legrand Zrt. nyert.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk