Csatlakozz hozzánk a Viberen
Megjelent: 2 éve

Átadták az Év Menedzsere 2016 díjakat

Az Év Menedzsere címet Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója kapta. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke Életmű Díjat kapott.

A Menedzserek Országos Szövetsége február 18-án adta át az Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjakat a XXIII. Menedzser Bál és Díjátadó Gálán.

Az Év Menedzsere címet Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója kapta. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke Életmű Díjat kapott.

A pályázaton ajánlás vagy direkt jelentkezés útján azok a magyar vállalatvezetők vehettek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveztek azok a pályázók, akik 2016-ban vállalatukkal kimagasló eredményeket értek el.

Jelöléseket a MOSZ által felkért kamarák (Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, AmCham, Brit Kereskedelmi Kama-ra, Joint Venture Szövetség, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Bod Péter Ákos elnökletével működő Jelölő Bizottság tagjai tehettek.

A három jelöltet mindegyik kategóriában a Fekete István, Hegedűs Éva, Jaksity György és Mosonyi György részvételével működő Jelölő Bizottság választotta ki, végül a díjazottakról a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással döntött. „A díjak rangját az adja, hogy a szakmaiságot helyezi a középpontba és pozitív vezetői mintát mutat, segítve ezzel a modern, európai vezetési kultúra kialakítását, növelve a menedzser szakma presztí-zsét” - nyilatkozta Szirmák Botond, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

Az Év Menedzsere Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója

Váradi J. József a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként 1989-ben. 1991-től a Procter & Gamble-nél, majd 2001-től a Malévnél szerzett vezetői gyakorlatot. 2001 és 2003 között a Malév vezérigazgatója volt. 2003-ban alapítóként létrehozta és azóta is ő irányítja Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságát.

Váradi JózsefVáradi József


Vezetésével 2015-ben a Wizz Air Holdings Plc részvé-nyeit bevezették a londoni tőzsdére, a vállalat 2016-ban 1,43 milliárd eurós bevételt generált és 3000 alkalmazottjával 23 millió utast szállított. 2007-ben az Ernst&Young tanácsadó cég Az Év Üzletembere választásán „ A merész újító” Díjat, 2009-ben pedig a Figyelő TOP 200 Gálán „Az elő-ző évtized leginnovatívabb vezetője” különdíjat kapta meg.

Az Év Fiatal Menedzsere Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója

Árvai Péter üzletember, fejlesztő, a Prezi társalapítója és a Budapest Bridge elnöke. 2008-ban társ-alapítóként vett részt a prezi.com megszületésében. A vállalkozás Budapestről indult, de ma már San Franciscóban és Mexikóvárosban is van irodájuk, ahol több mint 250 embert alkalmaznak. Elérték a 75 milliós felhasználói számot, és havonta egymillió új felhasználóval büszkélkedhetnek.

Árvai PéterÁrvai Péter


A Prezi célja, hogy segítse az embereket a hatékony kommunikációban, a Prezi elnökének víziója pedig egy olyan Magyarország, ahol büszkék arra, hogy értékeket és tudást hoznak létre a világ számára. Árvai Péter vallja, hogy Budapestről is meghódítható a világ. Ezért a Bridge Budapestben tudásátadó rendszereket hoztak létre tehetséges, kreatív magyar fiataloknak. Megalapították a Széchenyi-Bridge díjat, mellyel azokat a vállalkozókat ismerik el, akik a Széchenyi István által megfogalmazott vállalkozói értékeket képviselik Magyarországon.

Életmű Díj - dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke

A matematikus végzettségű üzletember az utóbbi két és fél évtizedben a Digital Equipment Corporation, a Compaq, majd a HP hazai leányvállalatát is irányította. 2007-ben lett a Vodafone hazai leányvállalatának vezetője és a Vodafone a magyar mobil távközlési piac egyik leginnovatívabb és legdinamikusabban fejlődő szereplőjévé vált. 2011 októbere óta a Vodafone Magyarország elnökeként folytatja munkáját. Társelnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a Magyar Vízilabda Szövetségnek, és a Kínai- Magyar Üzleti Tanácsnak és elnökségi tagként támogatja a MOB munkáját.

Beck GyörgyBeck György


2011 óta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójaként vesz részt a jövő nemzedék vezetőinek kinevelésében. 2014-ben egyik alapítója a SEED (School for Executive Education and Development) regionális vezetői iskolának, amely a térség meghatározó felső vezetőinek szervez kurzusokat nyolc országban. Az elmúlt két évtizedben több mint húsz társadalmi és szakmai díjat kapott: több ízben volt az Év Informatikai Menedzsere (1997., 1999.), elnyerte Az Év Menedzsere (2000.), a Leginspirálóbb vezető (2002.), az Év Üzletembere (2003.) - A példakép - különdíjat /Ernst & Young /), 2005-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét.

A Díjátadó Gálán a jótékonysági tombolasorsolás kedvezményezettje az Autistic Art Alapítvány volt.
Follow hrportal_hu on Twitter