kapubanner for mobile

Átcsábította a Sony egyik kulcsemberét a SoftBank

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A japán SoftBank telekommunikációs vállalathoz ment át a Sony vállalat Xperia okostelefon-családjának fejlesztéséért felelős kreatív igazgató, Kurozumi Kicsiró - írta a nagy-britanniai Financial Times napilap vasárnap.

Kurozumi szeptemberben hagyta ott a Sonyt, és a SoftBank mostani bejelentése szerint előző munkaköréhez hasonló pozíciót tölt be náluk, azaz okostelefonok fejlesztésén dolgozik.

A Sony tájékoztatása szerint Kurozumi Kicsiró személyes döntése volt a távozás, nem kapcsolódik ahhoz, hogy a Sony éppen felülvizsgálja vállalati stratégiáját a mobileszközök piacán.

Elemzők szerint gondban van a Sony, a fejlődő gazdaságú országok piacain a vártnál gyengébb eredményeket ért el, a vállalat többször jelezte, hogy csökkenti várható negyedéves nyereségét, illetve a 2014-re tervezett okostelefon-eladások számát is tovább módosíthatják lefelé.

A Sony júliusi közlése szerint a mostani pénzügyi évben 43 millió darab okostelefont szeretnének eladni, pedig a pénzügyi év elején még 50 millió darabos eladási célszámot említettek.

A Financial Times írása szerint a Sony Xperia-telefonjai nem lettek igazán népszerűek az Egyesült Államokban, míg Kínában nem bírták az árversenyt a rivális cégek termékeivel.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek