Átrendeződött a feketefoglalkoztatás ágazati megoszlása
Csaknem 30.000 munkavállalót foglalkoztattak feketén tavaly Magyarországon, és bár hat százalékponttal csökkent a munkaszerződés vagy bejelentés nélkül dolgozók aránya, a munkaügyi jogsértéssel érintett létszám 27 százalékát teszik ki ezek a munkavállalók - olvasható az OMMF beszámolójában.
A jogsértést elkövető 14.302 munkáltató közül az OMMF 11.075 vállalkozásra szabott ki munkaügyi bírságot, több mint 3,2 milliárd forint értékben.
A főfelügyelőség szerint a feketefoglalkoztatásban szembetűnő, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvény jelentősen növelte a szabályszerű foglalkoztatás körét, ezért az OMMF továbbra is azt tervezi, hogy széleskörűen tájékoztatja a munkaadókat erről a foglalkoztatási formáról.
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény tavaly augusztusban lépett életbe, a rendelkezés szerint ebben a formában a mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunkára, továbbá alkalmi munkára lehet munkavállalót alkalmazni, míg a korábbi törvény megtiltotta a
mezőgazdaságon és az idegenforgalmon kívüli alkalmi munkavállalói tevékenységet.
A feketefoglalkoztatás ágazati megoszlása átrendeződött tavaly, hiszen az előző évekkel ellentétben már nem az építőipari vállalkozásoknál, hanem a nyomozási, biztonsági tevékenységet ellátó cégeknél volt a legtöbb feketemunkás: csaknem minden harmadik feketemunkást itt foglalkoztattak 2010-ben.
A nyomozási és biztonsági tevékenységet ellátó munkáltatók ellenőrzési aránya a tavalyihoz képest 11 százalékra emelkedett összefüggésben azzal a ténnyel, hogy a jogkövető foglalkoztatási gyakorlat ebben munkáltatói körben mutatta a legkedvezőtlenebb képet.
Az összesen 29.869 feketén foglalkoztatott munkavállaló 26 százaléka esett az építőipari vállalkozásokra, összhangban azzal, hogy az ellenőrzések legnagyobb része - csaknem negyede - az építőiparban volt. 2009-hez képest kissé csökkent a törvénytelenül foglalkoztatott létszám ebben az ágazatban, ez a gazdasági válság hatásaként is értékelhető.
Romlott ugyanakkor a feldolgozóipari munkáltatók "bejelentési kedve": 2009-ben a feketefoglalkoztatás 4 százaléka esett erre az ágazatra, míg tavaly 6 százaléka.
Kedvező változás történt a kereskedelmi vállalkozásoknál, mivel míg 2009-ben ez az ágazat "termelte ki" a harmadik legtöbb feketemunkást (10 százalék), 2010-ben 5 százalékra zsugorodott ez az arány annak ellenére, hogy minden negyedik munkaügyi vizsgálatot a kereskedelmi ágazatban végezte az OMMF.
A vendéglátásban a korábbi időszakhoz hasonló arányú, 6 százalék körüli maradt a bejelentés nélküli foglalkoztatás. A feketemunkával kapcsolatban szembetűnő változás, hogy - a korábbi évekhez képest - jelentősen visszaesett 2010-ben a munkavállalási engedély nélkül foglalkoztatott munkavállalók aránya. Ennek főleg az az oka, hogy 2009 óta nem szükséges munkavállalási engedély a (korábban szabálytalan foglalkoztatással leginkább érintett) román munkavállalók magyarországi munkavégzéséhez.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A szakértők szerint lakhatási krízis van hazánkban: a fizetésünk majdnem fele lakhatásra megy 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája 1 hónapja
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 2 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?