kapubanner for mobile

Az adóhatóság ellenőrzi majd a hallgatói szerződés betartását

A hallgatóknak maguknak kell majd jelezniük, ha ledolgozták a hallgatói szerződésben rögzített éveket. Azokat pedig, akik nem teljesítik a feltételeket, az adóhatóság fogja megkeresni - írja a femina.hu.

Az oktatási államtitkárság közlése szerint: ha valaki ledolgozta a képzési idejének kétszeresét Magyarországon, az köteles lesz 30 napon belül jelezni ezt az adóhatóságnál, adatokkal alátámasztva. Aki nem teljesíti a feltételeket, azt várhatóan ugyancsak az adóhatóság keresi majd meg.

A femina.hu információi szerint a hallgatói szerződések nyilvántartásával, kezelésével kapcsolatos szabályokat rögzítő kormányrendeletről még a nyár folyamán születik döntés. A tervezet szerint a felsőoktatási intézmény a hallgatói jogviszony megszűnéséről vagy a képzés lezárásáról az adatokat eljuttatja az Oktatási Hivatalhoz, amely aztán tájékoztatja a hallgatót, valamint az adóhatóságot a szerződés teljesítéséhez szükséges feltételekről.
Az Oktatási Hivatal átadja az adóhatóságnak a törvényben rögzített szabályok szerint nyilvántartott adatokat is. A hallgatói jogviszony ideje alatt az Oktatási Hivatal, lejárta vagy megszűnése után az adóhatóság foglalkozik majd az üggyel.

femina.hu/edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek