Az elbocsátások ellenére is fejlesztenek a szombathelyi Delphinél
A kézimunka-igényes termelés helyére várhatóan új, kvalifikált munkaerőt igénylő gyártást telepít Szombathelyre az amerikai Delphi Corporation. Előbb azonban mintegy 400 főtől megválnak a magyar leányvállalatnál - számol be a Napi Gazdaság.
Elkezdődött annak a várhatóan többmilliárdos programnak az előkészítése, amelynek keretében jövőre új, elsősorban magasan kvalifikált munkaerőt igénylő termékek gyártása kerülhet a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, az amerikai Delphi Corporation magyar cégéhez - számolt be a Napi Gazdaság. Jámbor Zoltán, a szombathelyi székhelyű Delphi Hungary Kft. humánpolitikai és kommunikációs vezetője a részletekről egyelőre nem nyilatkozott, ám azt elmondta, hogy a program, amelyről már a kormánnyal is tárgyaltak, egy kisebb mértékű létszámbővítést is lehetővé tesz majd.
A vasi megyeszékhelyen két gyártóbázist működtető Delphi a közelmúltban jelentette be, hogy az év második felében megválik mintegy négyszáz dolgozójától. Jámbor közölte: a legnagyobb volumenű leépítéseket az úgynevezett packard üzletágban kénytelenek végrehajtani, ám üzembezárásra nem kerül sor. Abban bíznak, hogy az elbocsátott dolgozók száma végül nem éri el a 400 főt. A jelenleg még több mint 1300 dolgozót foglalkoztató cég humánpolitikai és kommunikációs vezetője elmondta: a helyi érdekképviseletekkel már megállapodtak a létszámleépítés részleteiről is. Ennek során az eddigi teljesítmény mellett figyelembe veszik a szociális szempontokat is - írja a Napi Gazdaság.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?