Az első ember, akit gép rúgott ki az állásából
Ibrahim Diallónak először csak nem működött a belépőkártyája, aztán bár bejutott munkahelyére, de a rendszerekhez nem fért hozzá. Nem sokkal később biztonsági őrök jelentek meg az asztalánál.
Az ipari automatizálás kapcsán évek óta hangoztatott félelem, hogy a robotok elveszik a munkánkat, a gépek ugyanis szép lassan felváltják majd az emberi munkaerőt. Hogy ez mikorra várható, arról eltérőek a vélemények, ugyanakkor egy ember már biztosan van, akit a gépek miatt rúgtak ki. Pontosabban: akit egy gép rúgott ki az állásából -írja a hvg.hu a BBC-re hivatkozva.
A BBC beszámolója szerint Ibrahim Diallo egyik nap azzal szembesült, hogy nem jó a belépőkártyája, ezért a biztonsági őr segítségével tudott csak bejutni a munkahelyének otthont adó épületbe Los Angelesben. Mivel hasonló problémája volt már korábban is, rögtön a főnökéhez sietett, hogy egy új kártyát kaphasson.
Ezek után azt vette észre, hogy a számítógépes rendszerből valaki kijelentkezett a nevében, az egyik munkatársa pedig azt mondta, a neve mellett az „inaktív" jelzés szerepel. A dolgok csak még rosszabbra fordultak, amikor ebéd után a felettese közölte vele, kapott egy e-mailt, amely szerint a szerződését megszüntették. A főnök megígérte, kivizsgálja az esetet. A férfi másnap már egyetlen rendszerhez sem fért hozzá, az asztalánál pedig egyszer csak megjelent két biztonsági őr, hogy kikísérjék őt az épületből. Mint kiderült, őket is e-mailben utasították erre.
Akkoriban egy hároméves szerződés nyolcadik hónapját töltötte épp, végül kiderült, a cég korábban egy új rendszerre állt át, eközben pedig az egyik felettesét elbocsátották, a hátralévő idejében pedig otthonról dolgozott. Csakhogy ez idő alatt egyszer sem újította meg Diallo szerződését az új rendszerben. Emiatt a számítógép őt „egykori munkatársnak" tekintette, így először csak letiltotta a kártyáját, majd a rendszerből is kizárta őt. A BBC szerint annak ellenére, hogy kiderült a hiba, a nyomozás három hete alatti nem kapott fizetést, a kollégái pedig távolságtartóbbak lettek vele. Emiatt végül úgy döntött: munkahelyet vált.
Dave Coplin mesterségesintelligencia-szakértő szerint mindez jól példázza, miért volna szükség az ember-gép együttműködésre, ezzel ugyanis ki lehetne küszöbölni az ilyen hibákat.
hvg.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?