Az Erste a bejelentettnél kevesebb embert bocsát el
Az Erste Bank Hungary összesen 380 munkakört szüntetett meg, ám mivel az érintettek egy része nyugdíjba megy vagy szülési szabadságra távozik, illetve a megszüntetett munkakörök egy része a leépítés időszakában betöltetlen volt, 307 munkatárs munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezték - közölte a hitelintézet az MTI érdeklődésére csütörtökön.
A hitelintézet decemberben jelentette be, hogy 2012 első hónapjaiban dolgozóinak mintegy 15 százalékától, 400-450 alkalmazottól válik meg, és 184 magyarországi fiókjából várhatóan 43-at bezár. A létszámcsökkentést a bank közleményében a gazdasági válság következményeként előálló korlátozott bevételi kilátásokkal, a hitelezés visszaesésével, a "kiemelkedően magas mértékű bankadóval" és a végtörlesztés intézményének bevezetése okozta jelentős veszteséggel indokolta.
"Az Erste Bank szem előtt tartja, hogy érintett munkatársai számára a lehető legtöbb segítséget és támogatást megadja, ezzel is enyhítve számukra a következményeket, ez azt is jelenti, hogy a Munka törvénykönyve és a Kollektív Szerződés adta lehetőségeken túl az érintetteknek további juttatásokat nyújt" - közölte a bank csütörtökön az MTI-vel.
Jelasity Radován elnök-vezérigazgató korábbi bejelentése szerint a tulajdonos Erste Group változatlanul fenntartja a magyar piac és a hazai ügyfelek iránti elkötelezettségét, azonban a bankpiac lefékeződése miatt át kell értékelni a bankcsoport magyarországi középtávú kilátásait, és ennek megfelelően kell alakítani az üzleti stratégiát.
Az átalakítási folyamat nem kizárólag létszámleépítést jelent, hanem átfogó megújulást a stratégiától az ügyfélkapcsolatokon keresztül a kockázatkezelésig. A korábbi évek hitelezésen alapuló növekedését felváltja egy, a forrásgyűjtésre fókuszáló, az ügyfélkapcsolatok hatékonyabb kiaknázásán alapuló banki tevékenység. Alapvető cél, hogy az Erste közel 900 ezer magyar ügyfele számára a fő bank legyen, amelyre az élet alapvető dolgaiban -– legyen az számlavezetés, megtakarítás, öngondoskodás -– mindig lehet számítani - ismertette a bank vezetője.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?