Az Erzsébet-utalvány kibocsátói sajnálattal fogadják Brüsszel lépését
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közleményben reagált arra, hogy Brüsszel az Európai Bizottság elé viszi az étkezési és szabadidő-utalványok külföldi kibocsátóira és forgalmazói vonatkozó magyarországi korlátozások ügyét.
Ahogy azt már megírtuk, az Európai Bizottság szerint magyar törvényhozás által tavaly január 1-jén bevezetett korlátozások ellentétesek a beruházások és szolgáltatások szabadságára vonatkozó európai uniós elvekkel.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közleménye arról számolbe, hogy az alapítvány 2012-ben és 2013-ban összességében eddig 6 milliárd forint értékben, közel 260 ezer embernek, köztük több mint 100 ezer gyermeknek biztosított kedvezményes üdülési, táborozási lehetőséget.
"Sajnálattal vettük tudomásul az Európai Bizottság döntését, mellyel újabb szakaszba lépett mind az Erzsébet-utalvány, mind a SZÉP Kártya ellen folytatott kötelezettségszegési eljárás.
Bízunk abban, hogy az Európai Bíróság elfogadja azt az álláspontot, miszerint a szociális feladatok ellátása, annak pénzügyi alapjainak megteremtése tagállami és nem uniós hatáskör." - áll a közleményben.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány bízik abban, hogy az Európai Bizottság döntése nyomán nem kerül veszélybe az idei szociális üdültetés és táboroztatás, és az eredeti elképzeléseknek megfelelően minden, az Erzsébet-programban nyertes pályázó felhasználhatja kedvezményes üdülési lehetőségét.
"Bízunk abban, hogy a Magyarországon két éve működő Erzsébet-program Európa számára is követendő és példaértékű lehet."

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?