Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Az ING Nyugdíjpénztár közzétette honlapján a reálhozamokat

Az ING Nyugdíjpénztár közzétette honlapján azoknak a reálhozamait, akik végig nála voltak tagok; a más pénztárból hozzá átlépők adatait legkésőbb június végéig dolgozzák fel, ehhez ugyanis az előző pénztár adatszolgáltatására is szükség van. Az első csoportba tartozóknak augusztusban átlagosan 101.544 forint reálhozamot fizet ki a pénztár - közölte az ING kedden.

Az ötszázezres visszalépő ügyfélkörből jelenleg közel négyszázezer tag tud tájékozódni reálhozamának összegéről, amelyet regisztráció nélkül, három személyes adat megadásával kérdezhetnek le a nyugdíjkassza közleménye szerint. Az ING 513,6 milliárd forint tagi vagyont utalt át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak. A nem másik pénztárból átlépők teljes vagyona ebből 457,5 milliárd forintot tesz ki, ezen belül a tagdíjakból származó tőke 268,7 milliárd forint, a tagdíj-kiegészítések összege pedig 4,8 milliárd forint. Ugyanezen csoportnál az átutalt vagyonból a pénztár által generált teljes hozam 165,9 milliárd forint, amelynek reálhozam-része 40,5 milliárd forint, így e tagi körnek átlagosan 101.544 forintot fog kifizetni az ING.

Minél korábban csatlakozott valaki a pénztárhoz, átlagosan annál nagyobb reálhozamra számíthat. Az 1998-ban csatlakozott tagok átlagosan 165 ezer, a 2002-ben csatlakozottak átlagosan 101 ezer, míg a 2006-ban csatlakozottak átlagosan 37 ezer forint reálhozamot kapnak majd. A felhalmozott tőke nagysága szintén befolyásolja a kifizetendő reálhozamot. Akiknek a számláján 400-600 ezer forint közötti tőke halmozódott fel a rendszeres tagdíjakból (a tagdíj-kiegészítést nem számolva), átlagosan 75 ezer forint reálhozamra számíthatnak, míg 800 ezer-1 millió forint közötti tőkeösszeggel már 132 ezer, 1,3-1,5 milló forint közötti tőkeösszeggel pedig 204 ezer forint reálhozam várható átlagosan. A nem átlépők átlagosan 106 hónapot töltöttek el az ING Nyugdíjpénztárnál.

Az ING a magánnyugdíjpénztárában maradó 19.745 tag összesen közel ötvenmilliárd forintnyi nyugdíj-megtakarítását kezeli a továbbiakban is, azaz az egy főre jutó átlagvagyon 2,5 millió forint, míg az állami rendszerbe visszalépők esetében a tagonkénti átlagvagyon egymillió forint - közölte a kassza.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk