Az ingázó dolgozók is jogosultak lesznek az Otthon Start hitelprogramra
Legkésőbb a jövő héten megjelenik a szeptemberben induló Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatos kormányrendelet, várhatóan a hétvégétől pedig a kormany.hu oldalon keresztül elérhetővé válik egy külön honlap, amely a hitellel kapcsolatosan ad részletes tájékoztatást - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy a program társadalmi vitáján számtalan igény merült fel, ennek révén a szomszédos országokban dolgozó, magyarországi állandó lakcímmel rendelkező ingázó munkavállalók is jogosultak lesznek a kedvezményes hitelre. Elmondta, ezt a kiegészítést Barcza Attila fideszes országgyűlési képviselő és Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) Sopron polgármestere kezdeményezte.
A kormány arról is döntött, hogy legfeljebb 30 ezer forintos lehet a banki díj - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a program szeptember 1-jén indul, abban a 18. életévüket betöltöttek vehetnek részt, kétéves jövedelem és kétéves társadalombiztosítási jogviszony is a hitelfelvétel feltétele. Ingázók esetében a társadalombiztosítási jogviszonyba a szomszédos országban fennálló foglalkoztatás is beleszámít, azaz magyarországi lakóhely és a szomszédos országban lévő munkaviszony szükséges - jegyezte meg.
Gulyás Gergely elmondta, a hitelt az veheti fel, aki az elmúlt tíz évben belterületi lakóingatlannal nem rendelkezett, vagy csak 50 százalékot elérő és azt meg nem haladó tulajdonrésze volt, illetve a tulajdoni hányadának az értéke nem haladta meg a 15 millió forintot. Legfeljebb egy belterületi lakóingatlan esetén lehet valakinek legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésze, tehát kettő esetén erre már nem jogosult - mutatott rá.
A miniszter közölte: a hitel maximálisan igényelhető összege 50 millió forint, legfeljebb 3 százalékos kamattal, ami a teljes futamidő alatt fix marad, a leghosszabb futamidő 25 év lehet, a hitelt új és használt lakás vásárlására, építésére és tanya vásárlására is fel lehet venni. Azt mondta, számtalan kérdést kaptak a négyzetméterárral kapcsolatban: legfeljebb másfél millió forint lehet a négyzetméterár, az ingatlan értéke pedig legfeljebb 100 millió forint abban az esetben, ha lakásvásárlásról van szó, lakóház vagy tanya vásárlása esetén 150 millió forint a felső értékkorlát.
Kitért arra, hogy az alapterület szabályozásánál a legmegengedőbb formát próbálták megcélozni: a jogszabály az alapterület fogalmat fogja rögzíteni arra figyelemmel, hogy az igénylő számára a legkedvezőbb lehetőséget kell alkalmazni. Gulyás Gergely ismertetése szerint a hitel felvételéhez tízszázalékos önerő kell, a megvásárolt ingatlanban pedig állandó lakcímet létesíteni nem szükséges. Használati jog nem engedhető az ingatlanra, de albérletbe kiadható.
A miniszter szólt arról is, az állam megbecsülését mutatja a közszolgálatban dolgozók felé az otthontámogatási program. Gulyás Gergely azt mondta, a miniszterelnök által szerdán bejelentett program fontos segítség azoknak, akik a közszolgálatban dolgoznak. Az otthontámogatás a lakáshitel törlesztésére vagy pedig új lakáshitel önrészének kifizetésére költhető.
Tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más köztisztviselők vehetik majd igénybe - mondta, jelezve, a részletes szabályokról, az érintettek köréről jövő heti ülésén dönt a kormány. Elmondta, az évi nettó egymillió forintos támogatásra ugyanolyan kedvező adózási szabályok vonatkoznak majd, mint a kafetériára, az, aki ezt a támogatást igénybe veszi, 12 hónapra összesen egymillió forintot kaphat.
A támogatás például felhasználható az Otthon Start hitel 10 százalékos önrészéhez jövő év január elsejétől, amikor a program indul - részletezte, hozzátéve, annak sincs akadálya, hogy a támogatást következő években a lakáshitel törlesztőrészletére fordítsák. A miniszter bejelentette azt is, hogy kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indított élelmiszerüzlet-támogatási programot.
Gulyás Gergely elmondta: egy korábban megjelent kormányhatározat szerint négymilliárd forintot biztosított a kormány a kisboltokat támogató programra, amelyben a kistelepülések élelmiszerüzletei 3 millió forint támogatásra pályázhattak. A programra ugyanakkor több mint 10 milliárd forint értékben pályáztak: 2392 pályázótól 3527 kérelem érkezett 1966 különböző településről, és általában egy vagy két boltra kértek támogatást egyéni vállalkozók.
A kormány úgy döntött, hogy a szükséges forrásokat biztosítja, így valamennyi pályázó megkapja a támogatást, akinek a kérelme megfelel a feltételeknek - közölte a miniszter.
A köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak járó egymillió forintos otthontámogatásáról azt mondta: a hiteltörlesztésre is használható támogatást majd igényelni kell, az nem járhat automatikusan.
Arra a kérdésre, hogy mekkora terhet jelent a költségvetésnek az otthontámogatási program, a miniszter azt mondta, ez attól függ, mekkora lesz a jogosultak köre, azzal kell számolni, hogy a közalkalmazottak 18 százalékának van olyan hitele, amely jogosulttá teszi őket a támogatásra.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró? 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?