Az intézmények gazdasági autonómiáját növelné az SZDSZ
Az SZDSZ növelné a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiáját - derült ki tegnap a Magyar Bálint által előterjesztett javaslatból. A volt oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy ez nem jelentené a felsőoktatás privatizációját, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke mégis ettől tart, ezért elutasítja a tervezetet. Az indítványt ugyanakkor több intézményvezető üdvözli - adta hírül az MTI.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Kis Papp László elutasította a tervezetet, szerinte ugyanis az a felsőoktatás privatizációját, az oktatók közalkalmazotti státuszból való kiszervezését teszi lehetővé, ami pedig elbocsátásokhoz vezethet. Több intézményvezető azonban egyetért a javaslattal, Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora úgy nyilatkozott az MTI-nek: "rendkívül előremutató a tervezet, ennek igényét évek óta megfogalmazta a magyar felsőoktatás." Szerinte olyan garanciális elemeket tartalmaz a törvénymódosítási javaslat, amelyekkel lehetetlen a felsőoktatási vagyont elherdálni. Hozzátette: véleménye szerint a kezdeményezés túlmutat a politikai csatározásokon és többpárti támogatásra esélyes.
Szintén támogatja a javaslatot Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora. Ő az MTI-nek úgy fogalmazott, szükség van a vagyonszerkezet átalakítására. Szerinte az egyetemek szeretnék koncentrálni, korszerűsíteni épületállományukat, ez azonban ma csak nagyon bürokratikusan vagy egyáltalán nem valósítható meg. A vagyonnal az egyetemek eddig is jól gazdálkodtak, annak gondos gazdái voltak. Hozzátette: az oktatók közalkalmazotti jogállása nem kerül veszélybe, ez lekerült a napirendről - tette hozzá.
Magyar Bálint elmondta, a tervezetet támogatja még a két nagy intézményvezetőn kívül Mang Béla, a Felsőoktatási Tudományos Tanács elnöke, Rudas Imre, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora, továbbá Magda Sándor, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, valamint Hauser Zoltán, az egri Eszterházy Károly Főiskola rektora is.
Edupress / MTI / Klubrádió
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem is bekerült a legjobb 10 magyar egyetem közé. Teljes cikk
A 2024-es OECD TALIS-felmérés szerint a magyar pedagógusok elégedettebbek, munkájuk során nagyfokú szakmai önállóságot élveznek, és támogató... Teljes cikk
A német nyelvet tanulók létszáma folyamatosan zuhan. Teljes cikk
- Több mint ezer dolgozót elküldött, de 133 milliárdos támogatást kap a Samsung 2 hete
- Rég nem látott leépítési hullámot mértek az Egyesült Államokban 4 hete
- Munkaerősokk: ezektől a cégektől küldenek el ezreket az AI miatt 1 hónapja
- Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul 1 hónapja
- Tömeges leépítés a Nestlénél: 16 ezer munkahely szűnik meg 2 hónapja
- Outplacement, elbocsátás - divatba jön újra, vagy sosem tűnt el? 2 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 2 hónapja
- Nincs más választás: állásinterjú helyett gyilkosság 2 hónapja
- Majdnem nyolcezer munkahelyet szüntet meg a német beszállító 2 hónapja
- Kétszáznál több dolgozót bocsátanak el ebből az erdélyi gyárból 2 hónapja
- Körülbelül 13 000 munkahelyet szüntet meg a Bosch 2 hónapja
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?